„Az egyik oldalon ott van az illúzió, hogy el lehet menekülni, másik várost találni… a másikon meg az az illúzió, hogy van értelme a maradásnak.”

„…köszöntöttük egymást, čókolom, dobrígyeny, dovigyenyja, és slussz”

Jesús Moncada (1941–2005) a szülővárosát, az Ebró-parti bányászvárost örökíti meg e könyv, fő műve lapjain. A városka 1971-ben tűnt el egy hatalmas víztározó hullámai alatt, a Franco-féle modernizációs törekvések eredményeképp. A bányászok, hajósok és hajóépítők azonban foggal-körömmel harcoltak a megmaradás jogáért, a város közössége nem vállalta, hogy sorsa a szétszórattatás legyen. Annyit sikerült elérniük, hogy az ezeréves múltú régi település helyett a vízierőmű-vállalat kárpótlásképpen felépített egy másikat, ahová a régi városból száműzöttek átköltözhettek, s ha otthonaikat nem is, de közösségüket megőrizhették. 

„azt írja, hogy hét napig egyfolytában esett az eső, és akkor a szomszédos falu fölött megindult a szikla,  és akkora köveket szórt a falura,  mint egy tehén”

Körner Gábor fordítása

Márton László utószavával

Két jól elkülöníthető csoportja van azoknak, akiket „joyce-iánusoknak” nevezünk: a „belsősök” és a „külsősök”. A „belsősök” a szövegek eltökélt feltárására koncentrálnak, az utalások és a mutációk megszállottjai, és sok esetben még Heideggernél is Heideggerebbek a filológiai mélységek feltárásában – természetesen az alászállásban. Ismerek néhány elsőrangú „belsőst”, s nagy tisztelettel adózom nekik: ilyen a kaliforniai John Bishop és az antwerpeni Geert Lernout.

A ​Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan Kiadó Kortárs Japanológia című sorozatának második kötetét tartja kezében az olvasó. A japán nyelv és kultúra iránti érdeklődés nem új keletű Magyarországon, változó tartalommal és irányultsággal, immár több mint száz éves múltra tekint vissza.

Az 1950-es években csaknem ezer észak-koreai fiatal tartózkodott Magyarországon. Először fordult elő, hogy egy ekkora létszámú kelet-ázsiai közösség került Magyarországra, majd éveken keresztül itt tartózkodott. A legfiatalabbak a Szabadság-hegyen felállított Kim Ir Szen Iskolában, majd a Hűvösvölgyben megnyitott Pak Den Áj Gyermekotthonban kezdték meg tanulmányaikat. Az észak-koreai kormány kérésére folyamatosan érkeztek hazánkba idősebb diákok is, akik közül sokan részt vettek a koreai háború harcaiban.