Hasonló termékek
Társadalomfilozófiai gondolkodók a 20. században
Korábbi korokban a filozófusok a lét általános problémáit, a megismerés egyetemes törvényeit és az úgynevezett örök igazságokat igyekeztek feltárni, a modernitás kibontakozásával mindezt már a természettudományok szemléletére alapozták.
Antifilozófusok. Huszonöt időszerű kérdése a kereszténységhez
A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.
A test éthosza
A test és a másik tapasztalatának összefüggése Merleau-Ponty és Lévinas filozófiájában
Jelen kötet fő tárgya a testi érzékenység. Olyan tárgy ez, amely nemcsak Merleau-Ponty és Lévinas két különálló gondolkodói útja között teremt kapcsolatot, hanem egyszersmind a fenomenológia jelenkori törekvéseinek is középpontjában áll.
Jótékony könyörtelenség
A német felvilágosodás végjátéka
A 18. század derekán – a német felvilágosodás reményeinek fénykorában – a harmonikus ember antropológiai eszménye mellett elköteleződő „iskolafilozófiai” rendszergondolkodás hanyatlásnak indult. Átalakultak az észlelés- és ismeretelméleti, a motiváció- és cselekvéselméleti modellek, megváltoztak az affektus- és vágyszabályozási normák, átrendeződtek a normalitás és abnormitás határai.
A lét és a szerelem szentsége
A szerző a monográfia írásakor egyszerre gondolt a laikus olvasóra és a ruszista szakemberekre. A könyv minden felnőtt olvasó számára ajánlott, aki érdeklődik a szerelem, a lét és a halál művészetfilozófiai és ontológiai kérdései iránt.
Filozófia mint de(kon)strukció: Heidegger és Derrida
Ez az eszmetörténeti összefüggés vezetett bennünket arra, hogy Martin Heidegger születésének százhúszadik évfordulóján, mely 2009-es év egyúttal Jacques Derrida halálának ötödik évfordulója is volt, e két gondolkodó munkásságának a vizsgálatát tűzzük ki annak az összejövetelnek a témájául, amelyet a 2007-től kezdődően évente megrendezésre kerülő Hermeneutika és jelenkor című filozófiai konferenciasorozatunk keretében rendeztünk. Jelen tanulmánygyűjtemény részben az ott elhangzott előadások szerkesztett, illetve kibővített formában közzétett változatait, részben pedig további, a téma iránt érdeklődő hazai kutatók munkáit tartalmazza.
Leírás
Két jól elkülöníthető csoportja van azoknak, akiket „joyce-iánusoknak” nevezünk: a „belsősök” és a „külsősök”. A „belsősök” a szövegek eltökélt feltárására koncentrálnak, az utalások és a mutációk megszállottjai, és sok esetben még Heideggernél is Heideggerebbek a filológiai mélységek feltárásában – természetesen az alászállásban. Ismerek néhány elsőrangú „belsőst”, s nagy tisztelettel adózom nekik: ilyen a kaliforniai John Bishop és az antwerpeni Geert Lernout. A „külsősök” ellenben mindent megtesznek, hogy bizonyítsák, Joyce nagyon alaposan ismerte munkája tárgyát: hogy megmutassák a joyce-i földrajzot, fiziológiát, szociopatológiát – s mindezt a maga specifikus, edwardiánusan dublini változatában. A paradoxon természetesen az, hogy a „külsősök” soha nem mennek túlságosan messzire. Richard Ellmann testesít meg mindent, ami ebben a megközelítésben a legjobb, s amely mégsem nélkülözi ama zavaró tendenciát, hogy Joyce szövegeit valamely külsődleges kronológia és dublini közvélekedés szentírásának tekintse. John McCourt talán alaposabb „külsősnek” tekinthető, azáltal, hogy Joyce Triesztjére koncentrál, annak sokszínű kultúrájára és kimondottan szerteágazó nyelveire.
Takács Ferenc egyik csoporthoz sem tartozik, bár eddig mindkettőbe bedolgozott. Túlmerészkedik a szigorú értelemben vett irodalmiság körein (nevezetesen a film felé), s más szerzőkről írott (T. S. Eliot, Anthony Burgess és Thomas Pynchon a releváns példák itt) terjedelmes munkái megkülönböztetik a vallomásos joyce-iánusoktól. A rövid, de gyakori közbeiktatások, mint a könyvhöz írott előszó, a könyvkritika, a konferencia-előadás, az esszé, az alkalmi színpadi szereplések, rádió-beszélgetések, fordítások, televíziós szereplések, hogy a spontán beszélgetésekről ne is szóljunk, ugyancsak közel állnak hozzá.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Takács Ferenc |
| Megjelenés | 2013 |
| Terjedelem | 224 oldal |
| Kötészet | puhatáblás |
| ISBN | 9789632366883 |