Antropológia és transzcendentális filozófia

„Az én rendszerem az első, amely a szabadság rendszere; ahogyan a francia nemzet elszakítja az ember külső láncait, úgy rázza le az én rendszerem a magában való dolog, a külső befolyás béklyóit, amelyet minden eddigi rendszer, még a kanti is, többé-kevésbé köréje fon, és állítja elénk az embert az első alaptételben mint önálló lényt.”

Domingo Blanco Fernández könyvében a politikai filozófia alapjainak mélyebb megértésére törekszik, mint azt a szerző által kritikával érintett mai politológiai irányzatok egyáltalán érdemesnek gondolják.

E kötetben két, egymással több különböző ponton érintkező témának szentelt tanulmányokkal találkozhat az olvasó. Egyrészt az érzelmek teoretikus elemzése és a tudatos emberi életben betöltött jelentése, másrészt maga a jelentés, a jelentésesség jelenségének a megélése és elméleti problémáinak elemzése áll az itt található vizsgálódások fókuszában.

Magától értetődően tekintünk magunkra egy nemzeti közösség tagjaként. De valóban egységes-e az, amit nemzeti identitásunknak nevezünk? Egyforma-e mindazokban, akikben megvan? Egységes-e továbbá abban az értelemben is, hogy egynemű tényezők alkotják?

Lehetséges-e összekapcsolni a politikai asszociatív és disszociatív felfogását?

Egy filozófiai és teológiai kérdés a korai felvilágosodásban

a korai modernitás egyik legfontosabb vitája, amelyet a szerző Descartes és Malebranche írásaitól elindulva Antoine Arnauld és Pierre Bayle művein át egészen Leibniz Teodíceájáig követ nyomon.

A német felvilágosodás filozófiai profilja

A kötet a német felvilágosodás filozófiáját nem Kant felől visszatekintve ábrázolja, hanem olyan önálló filozófiaként, amilyenként a korszak szerző
tekintettek rá. Csak a kanti perspektíváról történő tudatos lemondás alapján mutatkoznak meg a német felvilágosodás filozófiájának alapvető sajátosságai, amelyeket tömören a teodícea és a tények címszó jellemez.