Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

Az imago Dei értelmezése a barthi és a Barth utáni teológiában című tudományos dolgozata nemcsak a teológusok, de a művelt nagyközönség számára is az újdonság erejével hathat, hiszen arról az emberről szól, aki a teremtő, megváltó és megszentelő Isten által sokkal több, mint amit általában gondol magáról.

A néprajzi filmezésnek, de különösen az utóbbi évtizedekben kialakult antropológiai filmezésnek éppen az a jellemzője, hogy maguk az alkotók, a filmek készítői egy személyben művészek, gyakorló filmalkotók és elméleti szakemberek a vizuális antropológia és a néprajzi kutatás területén. Tari János egyike ezeknek a szakembereknek, olyan néprajztudós, aki a film segítségével fejezi ki magát, képekben gondolkozik, és filmalakban adja közre terepmunkája és kutatási eredményeit. A szerző a tudós, az alkotó, a filmkészítő gyakorlati tapasztalataival kiegészítve írt elméleti és módszertani kérdésekről.

Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ.