Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Gyártó:

Igazi teológiát vehet most kezébe az olvasó, mert ahogyan Bolyki János könyvének alcíme is jelzi, ez valóban Istenről való beszéd (theo-logia) a szószéken és a katedrán. Bolyki János beszédei Istenről olyan tanúságtételek voltak, melyek révén betöltötte a Jézusi parancsot: tegyetek tanítványokká Ahogyan a Sárbogárdtól Etyeken át Szentendréig, számos szószéken elhangzott igehirdetések sokakat indítottak Isten felé, úgy a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karától, Bölcsész karán, az Apor Vilmos és Zsigmond Király Főiskolákon át egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig, számos katedrán elhangzott előadásai sokakat indítottak Istenről való mélyebb gondolkodásra. Bolyki János életének e két küzdőterén, szolgálati helyén elhangzott, illetve oktatása és kutatása során megfogalmazott gondolataiból gyűjtöttünk egy csokorba néhányat.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Raktáron

Teológia a szószéken és a katedrán

Címkék:
Bolyki János
20%
3.500 Ft 2.800 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: Karasszon István

Az Ószövetség regénye

Sugárutak és zsákutcák a kutatástörténetben

Régebbi kutatástörténeti munkákkal összevetve föltűnhet a figyelmes Olvasónak, hogy mindenki lényegesen nagyobb figyelmet szentelt a közelmúlt kutatásának, mint jelen kis kötetünk. Ha ebben más kutatástörténetet nem követtünk, annak egyszerű oka van: talán soha nem volt ennyire bizonytalan a jövő kutatásának alakulása, talán soha nem voltak ennyire megkérdőjelezve a kutatás alapvető modelljei, talán soha nem tűnt távolabbinak egy lehetséges konszenzus, mint éppen ma.

2.800 Ft 2.240 Ft
Gyártó: Simon T. László

Szavad megnyílása fény

A kötetben olvasható tanulmányok néhány ószövetségi szöveg értelmezéséhez kínálnak útmutatót. A szentírástudomány eredményeiből merítve kalauzolják az olvasót, hogy jobban megismerje a kereszténység e meghatározó dokumentumainak a gazdagságát. A kortárs magyarázatok nemegyszer zavarba ejtő sokszínűsége arról is vall, hogy a Biblia, lévén a világirodalom egyik megkerülhetetlen klasszikusa, szünet nélkül értelmezések sokaságát hívja életre, ugyanakkor állandóan le is rázza magáról ezeket az értelmezéseket.

2.800 Ft 2.240 Ft

A katolikus egyház biztonsági helyzete

A Katolikus Egyház intézményeinek egy meglehetősen gyorsan változó világban kell Jézus Krisztus tanítását átadniuk és az e tanításból fakadó feladataikat ellátniuk. Ez jól megragadható a vallási közösségek biztonsági helyzetét vizsgálva, amely a világ különböző részein nagy eltéréseket mutat. 

2.800 Ft 2.240 Ft
Gyártó: Cencini Amedeo

A Fiú lelkülete

A ​Fiú lelkülete a szerzetesképzés folyamatának korszerű, emberi szabadságra építő, teljes körű teológiai-antropológiai modelljét mutatja be. De nemcsak a szerzetes- és papképzésben résztvevőknek vagy segítőfoglalkozású hívőknek nyújthat segítséget, hanem mindenkinek, aki fontosnak tartja személyes fejlődését, hitben való növekedését.

2.800 Ft 2.240 Ft
Gyártó: Galsi Árpád

Jakab, az Úr testvére. Jakab az ősgyülekezet és az ősegyház kontextusában

Galsi Árpád könyve hézagpótló a hazai tudományos életben, ugyanakkor a nemzetközi kutatás viszonylatában is újat hoz azáltal, hogy újszövetségi teológiai szempontból kívánja újragondolni Jakab szerepét. Emellett a szerző nem titkolt szándéka, hogy előmozdítsa a Szentírás jobb megértését és megélését.

2.800 Ft 2.240 Ft

A ferences regula. Korai és mai értelmezések

A ​regula arra hív minket, akárcsak az előző nemzedékek testvéreit, hogy kezdjünk párbeszédet vele. A találkozás feltételei ugyanazok, mint minden párbeszédben: meg kell nyílni a másik felé, tiszteletben kell tartani különböző voltát, ugyanakkor meg kell próbálni megérteni a szándékait.

2.800 Ft 2.240 Ft

Leírás

Igazi teológiát vehet most kezébe az olvasó, mert ahogyan Bolyki János könyvének alcíme is jelzi, ez valóban Istenről való beszéd (theo-logia) a szószéken és a katedrán. Bolyki János beszédei Istenről olyan tanúságtételek voltak, melyek révén betöltötte a Jézusi parancsot: tegyetek tanítványokká Ahogyan a Sárbogárdtól Etyeken át Szentendréig, számos szószéken elhangzott igehirdetések sokakat indítottak Isten felé, úgy a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karától, Bölcsész karán, az Apor Vilmos és Zsigmond Király Főiskolákon át egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig, számos katedrán elhangzott előadásai sokakat indítottak Istenről való mélyebb gondolkodásra. Bolyki János életének e két küzdőterén, szolgálati helyén elhangzott, illetve oktatása és kutatása során megfogalmazott gondolataiból gyűjtöttünk egy csokorba néhányat.

Paraméterek

Kiadó L'Harmattan, Budapest
Kiadás éve 2015
Oldalak száma 324 oldal
ISBN 9789634140443
Sorozat Károli könyvek - Monográfia sorozat
Arrow Forward