Popély ​Gyula történészi világképét nagymértékben meghatározza a Beneš-dekrétumokkal fémjelzett kisebbségi sors. Mint ismeretes, a rendszerváltás időszakában a kétnyelvű bizonyítványokért folytatott küzdelmek főszereplőjeként kényszerpályára szorították.

 

 

Átalakuló életvilágok falun az ötvenes-hatvanas években

A kötet újdonságát az adja, hogy a magyarországi kollektivizálás (1949–1961) történeti elemzése során az ismétlődő erőszakos hatalmi beavatkozások és az általuk kiváltott társadalmi válaszreakciók kölcsönhatásaira koncentrál. Mindhárom kolhozosítási kampányt áttekinti, így érthető meg, hogy miért és miként változtak az állami erőszak-alkalmazás eszközei, s erre reagálva hogyan formálódtak a paraszti társadalom különböző rétegeinek túlélési és alkalmazkodási mechanizmusai.

A német és az osztrák–magyar diplomácia között 1916-ban rivalizálás kezdődött, hogy a Lengyel Királyság melyik hatalom befolyása alá kerüljön. Ferenc József halála után IV. Károly megváltoztatta ezt a vetélkedő magatartást respektálva a német igényeket. A második döntő fordulatot a breszt- litovszki szerződés kudarca okozta 1918 elején. Újra Burián lett a külügyminiszter. A magyar politikus még egy jó fél évig vergődött a vég felé rohanó osztrák–magyar külpolitika egyre erősebbé váló konfliktusaiban, de esélye sem volt a birodalom megmentésére. Lengyelországnak pedig maga a „vég”, a Monarchia szétrombolása biztosított lehetőséget a nemzeti újjászületésre.

 Válogatás kortárs német esztétikai, médiaelméleti és művészettörténeti írásokból

"A kutató az, aki valamit keres, ami nincs a kezében, s törekszik valami után, ami azonban folyton eltűnik előle." 
(Georges Didi Hubermann) 
 

A tanulmánykötet Philippe Lejeune, a francia strukturalista generáció egyik jelentős képviselőjének munkásságát mutatja be. Philippe Lejeune francia irodalomtörténész, a klasszikus és kortárs önéletírás, a memoár- és naplóirodalom elismert kutatója, az Université Paris-Nord (Villetaneuse) oktatója.

A szerelemi elragadtatás beavatás a legvalóságosabb valóság természetébe. Egy olyan állapotba, amelyben a létezés, a létezés tudata és e létező tudatosság gyönyöre nem különböznek egymástól. Éppen ezért a szerelmi elragadtatásban elért megismerést ,,affektív cogito"-nak lehetne nevezni. De miért hasonlik meg a szerelemben
a vágy önmagával? Miért kell arra vágynom, amire legkevésbé sem vágyom? Miből fakad a libidó antinómiája?