Hasonló termékek
A titkos történelem
MICHAEL HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).
Galád Kandúr és Fecske kisasszony - Egy szerelem története
Ez a szomorú, mégis bájos történet, egy macska és egy fecske be nem teljesülhető szerelméről szóló mese, annak idején nem a nagyközönségnek készült. Jorge Amado, a világhírű brazil író, 1948-ban, Párizsban írta fia, Joao Jorge egyéves születésnapjára ajándékul. Első kiadására is csak sokkal később, 1976-ban került sor, amikor a neves bahíai festőművész barát, Carybé akvarelljeivel díszítette könyvet, amely mély élettapasztalata, ellenállhatatlan humora, költői nyelvezete, és a szöveg világához közel álló, kedves illusztrációi miatt is méltán sorolható a modern meseirodalom legszebb, nem csak a gyerekek, de a felnőttek érdeklődésére, szeretetére is számot tartó művei, Saint-Exupery Kishercege vagy Milne Micimackója közé.
A múltkereskedő
„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen sötét, brutális művek. Agualusa táncol, és nevet – a sírás határán. A múltkereskedő ügyesen elbeszélt, gyönyörű regény. Elegáns, agilis, szellemes és elbűvölően leleményes.” David Constantine, The Independent
Paul Celan - A sérült élet poétikája
„A seb megjelöl, és a sebesült élet az idegenség bélyegét hordja magán. Az élet azonban, abban a törekvésében, hogy visszatérjen önmagához, igyekszik mélyre ásni saját magában, nyomokat találni, és azokat olvashatóvá tenni.
Celan művei nyomolvasásra szólítanak fel, hiszen versei maguk sem a megbékélés automatizmusai. Egy hiányt rajzolnak körbe, valamit, ami nem mondható ki, és ami mégis megtörtént, történik és mindig történni fog. […] A nyomolvasás egyúttal, mivel sebekről van szó, egyben sebolvasás is. […] Ezzel érthetővé válik, miért is lehetett szó az egyik versben »sebesre olvasottságról«. A költészet így az élet genealógiájává válik.”
Bariona, avagy Színjáték a fájdalomról és a reményről
A Bariona Jean-Paul Sartre első drámája, és nem igazán illeszkedik a későbbiek sorába. Nemcsak témája miatt, amely a Megváltó betlehemi születésének története, hanem az ateizmusát átható remény miatt sem, amely itt az emberiség egészére rávetül.
Nulla-nyolcszáz
Katarzyna Sowula novelláiban látszólag nagyon kevés a valódi esemény, csendes, lefojtott hangú monológjaiban emlékképek és vágyálmok, sérülések és remények sorjáznak egészen hétköznapi háttér előtt. Mégsincs egy percnyi unalom sem ebben a könyvben! A varsói hétköznapok bagatell történéseiből egész életutakra láthatunk rá egy pillanat alatt, egy elhibázott mozdulatból (kuka mellé dobott újságpapír galacsinból) több generáció boldogság iránti vágyódása és elkerülhetetlen kudarcai, félresiklásai bomlanak ki hirtelen. Sowula írásainak ereje éppen ebből, az apróságok mögött feltáruló szédítő mélység megmutatásából fakad, na meg abból a bátorságból, ahogy a szerző, akár egy ejtőernyős, beveti magát az ismeretlen életek sűrűjébe.
Leírás
„Valamikor egy könyv gondolatával foglalkozott Morelli, de csak jegyzetlapok lettek belőle. Ez a lap foglalta össze legjobban az egészet: Pszichológia, öregasszony-hangulatú szó. Egy svéd a gondolkodás vegytani elméletén dolgozik. Kémia, elektromágnesesség, az eleven anyag titkos áramai, furcsa módon minden újra a mana fogalmát idézi; valami másféle kölcsönhatás is gyanítható a társadalmi magatartásformák mellett, egy biliárdjáték, amelyet bizonyos egyének kezdeményeznek vagy sínylenek meg, valami dráma Oidipuszok nélkül, Rastignacok nélkül, Phaidrák nélkül, valami annyiban személytelen dráma, amennyiben csak a posteriori játszanak közre benne a szereplők lelkiismerete és szenvedélyei. Mintha lélektani küszöb alatti szinteken kötöznék és oldoznák a drámában résztvevők ágait-bogait. Vagy, hogy bókoljunk a svédnek: mintha bizonyos egyének akaratlanul is beleütnék az orrukat mások mélyvegytanába és viszont, így aztán a legfurcsább és legnyugtalanítóbb láncreakciók, hasadások és átalakulások jönnének létre.
Ha így áll a dolog, elég egy nyájas kivetítés, és máris elvárnánk, hogy legyen egy olyan embercsoport, amely (ennek a réges-régi szónak klasszikus értelmében) lélektani válaszokat vél adni, de mást sem képvisel, csak a lelkes anyag, a végtelen kölcsönhatások kiáradásának megnyilvánulását, olyan dolgok kölcsönhatásainak kiáradását, amelyeket hajdan úgy hívtunk, hogy vágyak, rokonszenvek, akaratok, meggyőződések, és amelyek, a jelek szerint, engesztelhetetlenül viszolyognak minden észérvtől és minden ábrázolástól: mint polgárjogaikért fáradozó helybeli és idegen erők; mint minket magunkat, egyéneket meghaladó keresés, amely a maga céljai szolgálatába állít bennünket, valami homályos szükségszerűség, hogy kivonuljunk homo sapiens állapotunkból merre is? … miféle homo felé? Mert az a sapiens is egy másik réges-régi szó, azt is ki kell mosni alaposan, ha valamelyes értelemben is használni akarjuk.
Ha megírnám azt a könyvet, megmagyarázhatatlan lenne a használatos lélektani eszköztárral minden szabványos magatartási forma (köztük a fényűző csoportba sorolt legszokatlanabbak is). Bolondnak vagy komplett hülyének tűnnének föl a szereplői. Nem mintha képtelennek mutatkoznának a mindennapi challenge and response-okra, olyasmikre, mint szerelem, féltékenység, irgalom és így tovább, hanem mintha, nagy keservesen, utat törne magának bennük valami, amit a tudatalattijában őriz a homo sapiens, mintha, nagy keservesen, egy harmadik szem pislogna a homlokcsontjuk mögött. Olyan lenne minden, mint valami nyugtalanság, valami szorongás, valami állandó talajtalanság-érzés, olyan terület, ahol tanácstalanul visszahőkölne a lélektani okság, és úgy gyötörnék vagy szeretnék egymást, vagy úgy ismernének egymásra azok a bábuk, hogy alig volna sejtelmük róla, mit készít bennük, általuk és révükön az élet: hogy megváltoztassa a lét hangnemét, és hogy valami szinte fölfoghatatlan kísérlet születik az emberben, ahogy más korokban az értelem-hangnem, az érzelem-hangnem, a gyakorlatiasság-hangnem született meg benne. Hogy minden egyes vereségünk után közelebb kerülünk a végső változathoz, és hogy nem létezik az ember, csak szeretne létezni, csak törekszik rá, hogy létezzen, csak kapálódzik szavak és viselkedésformák és olyan örömök közt, amelyeket vér fröcsköl be és mindenféle szóvirágos beszéd, mint ez is."
(Julio Cortázar)
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Julio Cortázar |
Megjelenés | 2009 |
Terjedelem | 258 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632361567 |
Sorozat | Julio Cortázar sorozat |