Két jól elkülöníthető csoportja van azoknak, akiket „joyce-iánusoknak” nevezünk: a „belsősök” és a „külsősök”. A „belsősök” a szövegek eltökélt feltárására koncentrálnak, az utalások és a mutációk megszállottjai, és sok esetben még Heideggernél is Heideggerebbek a filológiai mélységek feltárásában – természetesen az alászállásban. Ismerek néhány elsőrangú „belsőst”, s nagy tisztelettel adózom nekik: ilyen a kaliforniai John Bishop és az antwerpeni Geert Lernout.

 Zsoltáridézetek a páli levelekben

A jelenkori biblikus kutatás egyik legjelentősebb témája az „íráshasználat” kérdése. A bibliai szövegek jelentős része nemcsak külső forrásokra, hanem már meglévő szent iratokra is támaszkodik. Az érvényes tekintélybe kapaszkodó bibliai szerzők egymásra mutató szövegeiből olykor finom, alig hallható párbeszéd bontakozik ki, másutt az eredetit átformáló szabadságukkal kápráztatnak el.

„Az emlékek, akár a sav belülről marnak, a legmélyebb zugokba is behatolnak, s felfedik az emberi élet leggyengébb pontjait.”

„…köszöntöttük egymást, čókolom, dobrígyeny, dovigyenyja, és slussz”

„azt írja, hogy hét napig egyfolytában esett az eső, és akkor a szomszédos falu fölött megindult a szikla,  és akkora köveket szórt a falura,  mint egy tehén”

Egy Európa északi peremén évezredek óta számkivetetten élő néphez, egy eltűnőben lévő világba visz ez a regény. A nyelvész Ellinor Smidt váratlanul ajánlatot kap, egy tudományos állást kínálnak fel neki az észak-norvég Finnmark megyében. Megbizatása szerint a tengeri számik (más néven lappok) nyelvét kell tanulmányoznia...