Hasonló termékek
Hannah Arendt politikai egzisztencializmusa
A halál filozófiai megszólításai
Jelen kötet beszédkoszorú a halálról. Ez a koszorú többféle növényből fonódott. Van benne sírbeszéd, mely mégis más, mint a hivatásos prédikátorok szájából elhangzó sírbeszéd (Kierkegaard). Van benne olyan elemzés, mely első ízben próbálja a személyes elmúlást a fenomenológia eszköztárával hozzáférhetővé tenni (Scheler), s olyan meditáció, amelyben egy filozófus néz szembe a saját halálával (Simmel). Végül pedig belefonódik két misztikus vízió, melyek szerzője – gondolatban, érzésben – makacs következetességgel köröz a számára egyedüli alaptéma, a halál körül (Unamuno). A kötetet elmélyült utószó teszi teljessé.
Az érzelmek filozófiája
Szisztematikus-történeti tanulmányok
A kötet tanulmányai magyar nyelven első alkalommal mutatják be az érzelmek filozófiai értelmezésének néhány lehetőségét, megindokolva ezzel mindjárt azt is, hogy miért van szükség a filozófia bevonására az érzelmek vizsgálatába a pszichológiai, neurológiai s más megközelítések mellett.
Közösségelvűség és politikai liberalizmus
Charles Taylor liberalizmuskritikája
Pogonyi Szabolcs monográfiája Charles Taylor műveinek elemzésével mutatja be a liberális állam közösségelvű kritikáját és a kritikára adott liberális válaszokat.
Filozófia és irodalom
Kötetünk a 2006. október 6-án és október 7-én megrendezett XIV. JAK Tanulmányi Napok anyagát tartalmazza.
Kuhn és a relativizmus
Létezik-e valamilyen korokon és kultúrákon átívelő racionalitás? Ez jellemzi és vezérli-e a tudományos megismerést? Van-e valamiféle „józan ész”, közös emberi ésszerűség, amelynek ítélőszéke előtt a sokféle megközelítésből kibontakozhat az igazság és megteremthető a tények közös világa?
Leírás
Cicero mestere, a sztoikus Poszeidóniosz (Kr. e. 135-51) méltatlanul feledésbe merült egyénisége a görög filozófiának, jóllehet óriási hatással volt Sztrabón, Galénosz, Seneca, Cicero és Augustinus tudományos szemléletére. Vitatott személyiség, mivel saját iskolájának hagyományát számos esetben kritikai hanggal bírálja, ezért sztoikusságát többen is megkérdőjelezték, tévesen eretneknek titulálták. Filozófiai rendszerének rekonstruálásakor a legfőbb nehézség, hogy művei nem maradtak fenn; eredeti elgondolásai csak töredékekből és erősen interpretált kommentárokból ismertek. Tanításai közül leghíresebb Khrüszipposszal folytatott vitája a szenvedélyek okáról, de egyéb filozófiai témái is nagy népszerűségnek örvendtek a műveltek körében, mint a kozmikus szümpatheia tana, az oknyomozás módszere, a tudományos jóslás, az égi jelenségek tana, vagy saját korának történeti elbeszélése. Kötetünk Poszeidóniosz eredeti fragmentumainak fordítását adja közre részletes elemzésekkel és kommentárokkal: a fizika, az etika, a logika és a szaktudományok (matematika, földrajz és történetírás) témakörei szerint. A kötet forrásanyaga pótolhatatlan a görög filozófia- és tudománytörténet iránt érdeklődőknek.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Szoboszlai-Kiss Katalin |
Megjelenés | 2009 |
Terjedelem | 290 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632362083 |
Sorozat | Cogito könyvek sorozat |