Az idő mint filozófiai probléma Martin Heidegger gondolkodásában

Martin ​Heidegger (1889–1976) 20. századi német filozófus gondolkodását kezdettől fogva meghatározta az idő problematikájával való konfrontáció. Vajon mit hozott az időnek ez a felfedezése és kidolgozása az ember számára? Mit jelent egy olyan filozófia a gondolkodás számára,
amely kiemelten kezeli véges időbeliségünk szempontját? 

„Fájdalom, különösen a múlttal kapcsolatos fájdalom miatt szomorkodni dőreség és puhány lélekre vall; míg az elmú­lás miatt fájdalmat érezni tisztességes és becsületre méltó dolog. Ezért ez utóbbi illik hozzánk mint személyekhez, tehát annyiban, amennyiben szellemi lények vagyunk.” Az Immanuel Kant munkásságával foglalkozó kötetünk címét a fentiekben idézett, Hátrahagyott metafizikai észrevételek címen közreadott munkából vettük, feltételezve azt, hogy ez a jellegzetes kanti kikötés híven reprezentálja a königsbergi filozófus gondolkodói beállítottságát.

A német felvilágosodás végjátéka 

A 18. század derekán – a német felvilágosodás reményeinek fénykorában – a harmonikus ember antropológiai eszménye mellett elköteleződő „iskolafilozófiai” rendszergondolkodás hanyatlásnak indult. Átalakultak az észlelés- és ismeretelméleti, a motiváció- és cselekvéselméleti modellek, megváltoztak az affektus- és vágyszabályozási normák, átrendeződtek a normalitás és abnormitás határai.

Egy filozófiai és teológiai kérdés a korai felvilágosodásban

a korai modernitás egyik legfontosabb vitája, amelyet a szerző Descartes és Malebranche írásaitól elindulva Antoine Arnauld és Pierre Bayle művein át egészen Leibniz Teodíceájáig követ nyomon.

Alain de Libera esszékötete egyszerre eszmefuttatás a középkor helyéről a filozófia történetében és próbálkozás egy sajátos jelenség elemzésére, mely ugyanakkor az egész nyugati történelmet befolyásolta: az értelmiségiek megjelenése a XIII–XIV.század fordulóján.

„A hús nem anyag, nem szellem, és nem szubsztancia. Régi szóval »elemnek« nevezhetnénk, ahogy a víz, a levegő, a föld, és a tűz a négy elem. Elem: általános létminőség, félúton a tér-idő lokalitások és az ideák között, egyfajta megtestesült princípium, aminek bárhol jelenjék is meg akár egy kicsiny darabkája, mindent átitat a környezetében a létezésnek csak rá jellemező stílusával.” Maurice Merleau-Ponty a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású francia filozófusa. Kései, torzóban maradt főműve először válik magyar nyelven hozzáférhetővé.

Értelmezések – viták – tanulságok

A kötet szerzőinek törekvése közös abban a szándékban, hogy megértsék, milyen volt a régi rendszer és miért dőlt meg. Közösek abban is, hogy nemcsak a régit, hanem az új rendszert is kritikus pozícióból szemlélik, tudatosan szemben állnak mindenfajta apologetikával. A kötet olvasói meggyőződhetnek arról, hogy lehet a szocializmusról úgy is szólni, védelmezve magát a tradíciót, hogy a régi rendszer iránt semmiféle nosztalgikus viszonyt nem táplálnak.