Juan ​Mayorga spanyol drámaíró 1965-ben született Madridban. Filozófia és matematika szakos diploma után a történelem és az esztétika területén folytatja kutatásait, számos tanulmányt ír Walter Benjaminről, Ernst Jüngerről, Georges Sorelről, Donoso Cortés-ről, Carl Schmittről és Franz Kafkáról.

„Alen Mešković prózája (...) figyelemreméltó: mindvégig fenn tudja tartani a figyelmünket, a lelkesedésünket. Az a fajta szöveg ez, ami magával sodor: észre sem veszed, és hipp-hopp, már el is olvastad.”
Gere Ágnes, ekultura.hu

Az először 2011-ben megjelent Ukulele jam című regényt
9 nyelvre fordították le.

Valère Novarina a mai francia színház meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekből, végtelen hosszú névlistán feltüntetett furcsa nevű alakok jövésmenéséből, kitalált tárgyakból és meglepő akciókból állnak. Folyamatosan az emberi létezés misztériumára kérdez rá. Az ürességre és a csendre, amelynek nekiütközünk, ennek az űrnek és csendnek a „kinyilatkoztatásával” válaszol – egy forrásvízként áradó, vibrálóan játékos nyelven.

Marie Luise Kaschnitz (1901–1974) korának egyik legelismertebb írója és költője. Gazdag életművét, prózáját, verseit, esszéit és önéletrajzi munkáit a nemzedéki felelősségérzeten és a számvetés tehertételén túl az irodalom és a kultúra értékvédelme jellemzi.

„…köszöntöttük egymást, čókolom, dobrígyeny, dovigyenyja, és slussz”

A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet - igencsak szokatlanul - a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel.

Dagmara, a Berlinben élő lengyel tévés újságírónő lassan a pályája csúcsára ér, de egyszer csak visszatérnek a múlt kísértetei. Hiába illeszkedett már be annyira, hogy inkább Varsóban mozog idegenként, hirtelen megint kínozni kezdi a kamaszkorban elszenvedett identitásválsága.

A regény 2015-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. 

Kiábrándult, de nem kiábrándító, fáradt, de nem fárasztó Robert Şerban verseinek világa, és valahol mindezen túl mégis van benne bizakodás, remény egy jobb életre. A bizakodás alapja pedig éppen maga a vers, a líra létezése, ha ugyanis a vers lehetséges, az azt jelenti, hogy létezik valami, ami ,,csak" szép, aminek ezen kívül külön haszna nincs - szépen itt természetesen annyi értendő, hogy elsősorban esztétikailag értelmezhető. Mert egyébként szépelgés nincs ebben a kötetben, egy többé-kevésbé hétköznapi világ jelenik meg a versekben többé-kevésbé hétköznapi nyelven. És mégis, ezen az egyszerűségen egyszer csak átüt valami magával ragadó és magától értetődő költői erő: ,,azonban anélkül hogy valaki közölné velük / az emberek tudják: / a vers marad csupán / a letöltött életünk után".