Hasonló termékek
Tanulmányok a tudományos gondolkodás történetéről
A kötet, melyet az Olvasó a kezében tart, bevezetésül kíván szolgálni a francia tudományfilozófia kiemelkedő alakjának, a Magyar országon sajnos kevéssé ismert Alexander Koyrénak a gondolkodásába, s olyan előadásait tartalmazza, amelyek 1930 és 1961 között hangzottak el különböző tudománytörténeti konferenciákon.
Teológia és filozófia
A két tudomány viszonya és közös története
A könyv egyedi nézőpontból nyújt bevezetést a filozófia történetének tanulmányozásához: az európai filozófia és a keresztény teológia belső kapcsolatát kidomborítva tekinti át a filozófiatörténet jelentős korszakait, a preszókratikus bölcselettől a folyamatfilozófiákig.
Imagináció a filozófiában
Jelen kötet anyaga annak a két napos budapesti konferenciának az előadásai köré szerveződik, amely az MTA-ELTE Hermeneutika Kutatócsoport kezdeményezésére 2015. május 21–22-én Imagináció a filozófiában – hermeneutikai, fenomenológiai, vallásfilozófiai megközelítések címmel az ELTE BTK Filozófiai Intézetében került megrendezésre.
A rend bástyái
Molnár Tamás pályarajza és filozófiájának alapelvei
Kontextus és fenomén II.
Az igazság problémája az időtudat és a keletkezés husserli filozófiájában
A jelen kötet a korábbi munka (Kontextus és fenomén I. - Igazság, evidencia és tapasztalat Edmund Husserl munkásságában) fonalát veszi fel, és viszi tovább - azonban önálló könyvként is olvasható.
Leírás
"A filozófia sajátossága számomra abban áll, hogy az életet a világon belül helyezi el és a világegész összefüggésében tárgyalja. Így egyrészt gondolkodik, elmélkedik az életről, másrészt azonban az életet a világegész összefüggésében látja." - Ezek a szavak Tengelyi László - az egyik legnagyobb nemzetközi hatású, idő előtt eltávozott kortárs magyar filozófus - életműve foglalatának is tekinthetők. Tengelyi a filozófia fő feladatát abban látta, hogy élet és világ összefüggéséről tudományos igényű gondolatokat fogalmazzon meg. Ez a belátás végighúzódik a szerző életművén: Kanttal és az etikai problémákkal való korai számvetéseitől kezdve, az élettörténet, sorsesemény és önazonosság viszonyára irányuló reflexióin, a tapasztalat alapszerkezetével kapcsolatos kutatásain át egészen az őstények fenomenológiai metafizikájára vonatkozó kései koncepciójáig.
A jelen könyvben Tengelyi Lászlóra emlékeznek kollégái, barátai és tanítványai. A kötetben található írások, dokumentumok a fentebb említett témákat járják körül, különös tekintettel Tengelyi saját filozófiai alapvetésére. A filozófus munkássága, teljesítménye előtt tisztelgő szövegeken, visszaemlékezéseken túl a mű tartalmaz egy hosszabb, Tengelyivel készült interjút is, amelyben a gondolkodó részletesen kitér az őt foglalkoztató legfontosabb problémákra.
A kötet egyfelől szerteágazó és alapos bevezetést nyújt Tengelyi László gondolkodásába, legfontosabb elképzeléseibe, másfelől megmutatja, mennyire élő, nyitott és aktuális problémakört tárt fel munkásságának minden egyes periódusában. Láthatóvá válik, hogy mennyi gondolkodni valót adott nekünk, kortársainak, és a még jövendő nemzedékeknek.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Marosán Bence |
Megjelenés | 2019 |
Terjedelem | 454 oldal |
Kötészet | ragasztókötött |
ISBN 978-963-414-502-8 |