Hogyan születnek a kormányzati döntések? Miért teszi a kormányzat éppen azt, amit? A kötet a közpolitika ezen alapkérdéseiből indul ki, konkretizálva azokat a nemzetközi környezetpolitika területére. Elemzésünk azt igyekszik feltárni, hogy milyen motívumok, tényezők hatására döntött úgy a magyar kormányzat, hogy részt vesz és éppen olyan módon vesz részt, ahogy tette a globális környezetvédelmi együttműködésben, egészen pontosan az éghajlat-változási és a biodiverzitási rezsim munkájában.

Bizonyított tény, hogy egyes gázok (elsősorban a szén-dioxid, a metán és a dinitrogénoxid) légköri feldúsulása üvegházhatáshoz vezet. Szén-dioxidból közel 30 százalékkal több van a légkörben, mint az ipari forradalmat megelőzően. Mivel e civilizációs melléktermékekként képződő szennyező anyagok kibocsátása drasztikusan emelkedik, valószínű, hogy felmelegedésben, tengerszintemelkedésben, áradások és aszályok kiszámíthatatlan váltakozásában testet öltő éghajlatváltozás elé nézünk. 
 

Az ember számára a világ már mindig is előzetesen adott, ezt az ember önmagára nézve, életvilágként éli meg, tehát a külvilág és közte levő demarkációs vonal tiszteletben tartása csupán tudatos és szigorú nevelés vagy önnevelés útján eredményezhet egyszerre figyelmes és cselekvőképes magatartást. Ez azonban egyrészt csak keveseknek adatik meg, másrészt - vagy épp azért nem, mert - nem ösztönös, vagyis nem lehet egyszerre életvidám, szabad, találékony és gondoskodó.

Az ökológiai antropológia a természet- és társadalomtudományok határmezsgyéjén található diszciplína, amely a kultúra és a természeti környezet kölcsönhatásrendszerével foglalkozik. Ez a tudományág a határhelyzetéből fakadó problémákat a két nagy tudományterület összekötésével, a köztük ívelő hídon való átkeléssel igyekszik megoldani. S miért elefánt képében? Gyakran felmerül, hogy az ökológiai antropológia fejlődése valójában inkább csak a különböző megközelítések kidolgozásában, és azok vehemens védelmezésében testesül meg. Ezért e tudományszak helyzetét egyes művelői a vak emberek és az elefánt meséjével jellemzik. Mindegyik az elefánt más-más részét tapogatja, s emiatt más elképzeléseik vannak arról, mi is az elefánt valójában. Az elefánt egészét azonban senki sem érzékeli.