Korunk ökológiai válsága alaposan átalakítja mindennapjainkat s azon keresztül mindennapi gondolkodásunkat is. Ami fontos volt a múltban, mára elenyészett, s olyan új dolgok tágítják horizontunkat, amire tegnap még csak gondolni sem mertünk. Ez a paradigmatikus fordulathatással volt a politikai ideológiák világára is.

Pierre Rabhi a kortárs ökológiai gondolkodás egyik legnagyszerűbb alakja, aki tízezrek életébe hozott változást Afrikától Indiáig. Mint Yehudi Menuhin írja róla: „Ez az egyszerű életszentségű, tisztán és világosan gondolkodó ember, akinek költői szépségű nyelvezete izzó szenvedélyről tanúskodik, saját verítékével termékenyítette meg a meddő földeket.” Ez a kötet filozófiai és bölcseleti írásait gyűjti egybe.

Az ökológiai antropológia a természet- és társadalomtudományok határmezsgyéjén található diszciplína, amely a kultúra és a természeti környezet kölcsönhatásrendszerével foglalkozik. Ez a tudományág a határhelyzetéből fakadó problémákat a két nagy tudományterület összekötésével, a köztük ívelő hídon való átkeléssel igyekszik megoldani. S miért elefánt képében? Gyakran felmerül, hogy az ökológiai antropológia fejlődése valójában inkább csak a különböző megközelítések kidolgozásában, és azok vehemens védelmezésében testesül meg. Ezért e tudományszak helyzetét egyes művelői a vak emberek és az elefánt meséjével jellemzik. Mindegyik az elefánt más-más részét tapogatja, s emiatt más elképzeléseik vannak arról, mi is az elefánt valójában. Az elefánt egészét azonban senki sem érzékeli.

Hogyan születnek a kormányzati döntések? Miért teszi a kormányzat éppen azt, amit? A kötet a közpolitika ezen alapkérdéseiből indul ki, konkretizálva azokat a nemzetközi környezetpolitika területére. Elemzésünk azt igyekszik feltárni, hogy milyen motívumok, tényezők hatására döntött úgy a magyar kormányzat, hogy részt vesz és éppen olyan módon vesz részt, ahogy tette a globális környezetvédelmi együttműködésben, egészen pontosan az éghajlat-változási és a biodiverzitási rezsim munkájában.

A fejlett gazdaságok anyagáramlása

A Magyarországon most első ízben közzétett részletes elemzés bepillantást nyújt az Olvasónak a fejlett ipari társadalom szükségleteinek kielégítését szolgáló anyagáramlások elemzési módszereibe és az OECD-országok e témakörben eddig megjelent összefoglaló vizsgálataiba. Nyilvánvaló, hogy egy kis, nyitott és viszonylag nyersanyagszegény ország számára fontos annak feltárása, hogy kevesebb és hatékonyagg anyag- és energiafelhasználással hosszabb távon miként alakítható ki egy versenyképesebb és a környezetet kevésbé terhelő gazdaság. E kötet azzal a szándékkal készült, hogy alapvetően az OECD-országok tapasztalatainak bemutatásával segítse a különböző közpolitikák, különösen a környezetpolitika hatékonyabb megalapozását.

Az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos eredmények, politikai, illetve civil programok és viták elemzésével, a Magyarországon és az Egyesült Királyságban készített kormányzati és helyi szintű klímastratégiák megvalósítását segítő illetve akadályozó feltételek vizsgálatával kerestem a választ a kérdésre. Arra a következtetésre jutottam, hogy a modern társadalmakban olyan feloldhatatlan ellentmondások – klímaparadoxonok – alakultak ki, amelyek megakadályozzák az éghajlatváltozás kockázatainak csökkentését. A könyv végén bemutatom azokat a lehetőségeket, amelyek esélyt kínálnak a klímaparadoxonok feloldására és arra, hogy a vizsgált két országban – és más az országokban is – a társadalom és a természet között helyreálljon az egykori harmonikus viszony.