Hasonló termékek
Nem írnokok, hanem írástudók
A vállalkozás, hogy egy karcsú kötetben mutassuk be a szinoptikus evangéliumokat (Máté, Márk és Lukács evangéliuma), vakmerőség. Szükségképpen esetlegessé teszi a részletezett szempontok kiválasztását, töredékessé taglalásukat. A Lectio Divina sorozat kilencedik kötete tájékozódási pontokat akar kijelölni, hogy segítségükkel közelebb kerülhessen az olvasó a Szentírás hitrről valló és életre vezető szavához.
Assisi Szent Ferenc útja
E rövid összefoglaló Assisi Szent Ferenc lelki tapasztalatát műveiből kiindulva mutatja be, három fő témát véve alapul: az Úr Lelkének birtoklását, a tulajdon nélküli életet, valamint a viszonzásra törekvést. Assisi Szent Ferenc írásainak alaposabb megismerése során kiderül, hogy minden intelem, szabály, ima valamilyen módon ezzel a három fő gondolattal függ össze. Ferenc tapasztalatában ezek központi elemek, így alapvetőnek kell lenniük minden lelkiség számára, amely valóban ferencesnek vallja magát.
A hit megütköztető igazsága
Joseph Ratzinger teológiájának körvonalai
A kötet Joseph Ratzinger, a 2005 áprilisában pápává választott XVI. Benedek gondolkodását mutatja be néhány alapvető – magyarul először itt megjelenő – tanulmányán keresztül. Az elmúlt tíz év tanulmányaiból válogató szerkesztők előszavukban átfogóan bemutatják a teológus Ratzingert, és minden írást magyarázó kommentárokkal látnak el.
Egyén és közösség
A Sapientia Füzetek 28. kötete egy különleges ajándék: a megszentelt élet éve és a 2015. november 14-én megtartott Sapientia-nap közös ajándéka. A kötetben szereplő írások a szerzetesek éve kiemelkedő eseményeinek nagyon fontos tanításai Ferenc pápától, José Rodríguez Carballo OFM érsektől, Mauro Lepori ciszterci és Juan Mari Ilarduia ferences szerzetestől.
Levél a szemlélődő életről
Tizenkét elmélkedés
Karthauzi Guigó (†1188) írása arra keresi a választ, hogy a Szentírás szavai hogyan vezetik az imádkozó embert az Isten felé vezető úton, miként lesz az emberi szavak olvasásából az Igével, Jézus Krisztussal való találkozás.
Közösségi projekt
…hogy találkozzunk és közösségben legyünk egymással.
Az itt közölt közösségi projekt egy olyan módszer és eszköz, amely a mindennapi tapasztalatot alapul vévén segít megélnünk és építenünk a testvéri közösséget a kommunió jellegű találkozáson keresztül.
Leírás
Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola által 2017. november 18-én rendezett tudományos konferencián elhangzott előadások szerkesztett szövegeit tartalmazza.
Európa mai identitáskeresésében nagy jelentősége van a szentföldi keresztény jelenlét történetében való elmélyülésnek, hiszen Európát, az európai kultúrát nem lehet értelmezni annak szentföldi kapcsolatai és keresztény gyökerei nélkül.
E kötet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2017-ben megrendezett őszi tanulmányi napjának anyagát adja közre. Ebben az esztendőben ünnepeltük, hogy a ferencesek 800 éve megérkeztek a Szentföldre, arra a helyre, amelyet a rend elsődleges missziójának tartunk. A tanulmányi nap szervezője és a kötet kiadója olyan szerzetesi intézmény, amely több közösséghez is kapcsolódik, ahogyan a megszentelt élet sokszínű jelenléte és szolgálata miatt a Szentföld ügye is közös szerzetesi téma.
Paraméterek
Kiadó | L'Harmattan |
Megjelenés | 2018 |
Terjedelem | 208 oldal |
ISBN | 978-963-414-458-8 |
Sorozat | Sapientia Füzetek sorozat |