Ausztria ​és Magyarország 1867–1918 között államszervezetileg is kapcsolatban állt egymással. Az első világháborút lezáró békeszerződések nyomán azonban útjaik és történelmi fejlődésük elvált egymástól. A 20. század első harmadában a két ország európai szintű gondolkodói részéről ugyan több kísérlet történt országaik közelítésére és a dunai térség államainak együttműködésére, de a nagyhatalmi politika és a nemzeti rivalizálás végül meghiúsított minden összefogást.

A kötetek az 1918. novemberi forradalom és a császárság bukását követő Németország két meghatározó korszaka, a weimari köztársaság (1919–1933) és a nemzetiszocialista diktatúra (1933–1945) egyedülálló elemzését és forrásfeltárását tartalmazzák.
 

Összegzés és dokumentumok.

Az NSZK szuverén módon leküzdte az 1970-80-as évek olajválságát, a RAF-terrorizmust és a német egyesítés problémáit, s virágzó exportgazdasággal rendelkező, tekintélyes, 82 milliós középhatalom született. A legjobb állam, amelyet eddig a németek létrehoztak. Amikor 1989 novemberében ledőlt a berlini fal, a keletnémetek vonakodás nélkül a csatlakozás mellett döntöttek. Brandt szavaival: Most összenő, ami összetartozik. 1990-ben a németek nemzeti kérdése megoldódott.
S vele megkezdődött Európa egyesítése is.

A kötet rendszerezett, problémacentrikus és gazdag jegyzetanyagot vonultat fel, emellett életrajzi összefoglalók és egy részletes időrendi áttekintés teszik igazán használható kézikönyvvé.

Törvényhozás és törvénykezés az ókori Athénban

A politikai területformálódás útjai és sajátosságai Franciaországban (9-13. század)

Az arminiánus vita teológiai háttere

A kötet példaszerű alapossággal vizsgálja a Huizinga-recepción keresztül a húszas-harmincas évek egyik legfontosabb irodalmi, kulturális, világnézeti mozgalmát, az újhumanizmus magyarországi változatait, melynek olyan jeles képviselői említhetők, mint – többek közt – Kerényi Károly, Thomas Mann, Szerb Antal, vagy maga Johan Huizinga. Minthogy az újhumanizmus törekvései sokszoros átértelmezésen és torzításokon estek keresztül mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali ideológiák térnyerésének köszönhetően (lényegében egykor és most is), Balogh Tamás könyve az újhumanizmus törekvéseinek jobb megismerését, a hozzá kapcsolódó ideológiai konstrukciók lebontását is lehetővé teszi." (Havasréti József)