"Mindig arra igyekeztem rámutatni, hogy a varázsmesék [...] egy egységes rendszer részei, és egyetlen kompozíciós séma szerint épülnek fel. Következésképpen nem is igen beszélhetünk különálló mesetípusok keletkezéstörténetéről, sokkal inkább a varázsmesék hagyományrendszerének történetiségéről. A varázsmese történeti gyökerei című munkámat is ennek a kérdésnek szenteltem.”

 

Folklorisztikai tanulmányok

A kötet tanulmányaiban a klasszikus epikus szájhagyományra vonatkozó elemzések mellett a kortárs folklór jelenségei is sorra kerülnek: az angyalok óvó-elhárító tevékenységét alátámasztó, az interneten és a könyvesboltok polcain egyaránt nagy népszerűségnek örvendő elbeszélések variálódásáról és előképeiről éppen úgy képet kaphatunk, mint az eltűnő stopposról, a szőnyegbe tekert és elveszített halott nagymamáról, a moziban hagyott fertőzött injekciós tűről szóló városi/modern mondák nemzetközi és magyar kutatástörténetéről.

 

Ez a könyv a műélvezet olyan formáit rekonstruálja, amelyek a műalkotást nem a közösséghez szóló nemzeti művészet, de nem is az érdekmentesen tetsző tiszta esztétikum, hanem például a rettegés, az izgalom, a szerelmi vágy fogalmi keretei között szemlélték. Eközben arra keresi a választ, hogy az európai romantika művészeti nézetei, motívumai mennyire voltak jelen népszerű formában a magyarországi közgondolkodásban, és hogyan befolyásolták a műalkotások értelmezését.

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

Történetek cselekvő feldolgozása

 

Ez a könyv nem irodalomtörténet, hanem költői történet. Nemcsak a szakembernek szól, hanem mindazoknak, akik mélyebben érdeklődnek az irodalom és a régi korok költészete iránt. Sőt, fel kívánja ébreszteni az érdeklődést e távoli kor költői iránt. A rendszerezés helyett azokra az érzelmi és gondolati mozgatókra irányítja a figyelmet, amelyek megindították és alakították a modern európai nyelvek első nagy lírai kibontakozását. És mindezt a 21. századi ember szemszögéből nézve, a jelenkori filológia és lélektan eredményeire építve teszi.

Kötetünk egyfelől ennek a kincskeresés mágiatípusának az eddig csak alkalmanként kutatott válfajait és csak esetenként kiadott forrásait mutatja be (azaz magukat a kincskereső kézikönyveket); másfelől pedig olyan peres forrásokat publikál, amelyek a kézikönyvek használatáról árulkodnak.

„Ismétlem, nem hiszek Jókai hanyatlásában. Jókai több mint író, ma is több, Jókai jelenség. Pótolhatatlan, őrizni való kincsünk még akkor is, ha irodalmi életünk jelenleg éppen szokott fáziseltolódásai egyikét éli, és Joyce, Woolf és Kafka korszakát magyarítja, így aztán egy kezdő esztéta szemében majdnem nevetséges lehet egy a Zalán keletkezése és a percek múlva kitörő ezerkilencszázötös orosz forradalom között élt alkotó optikája. Nem kell félteni, hadd nevessék ki, elviseli. Jókai, ha mostanában nem divat is kiejteni a nevét, és a külföld is nyilván elfelejtette, világjelenség, legjobb önmagunk, legrosszabb önmagunk összefoglalása, éppúgy a nemzet lelke, mint Arany vagy Petőfi." (Szabó Magda)