E könyv címe láttán a kevésbé tájékozott is jól tudja, hogy csak virtuálisan számolhatunk 56 képtárával. A maga fizikai valóságában csak fragmentáltan, különböző gyűjteményekbe szétszórva találhatók ide tartozó művek. Nyilván nem ismerjük ezen alkotások összességét, csupán feltételezéseink, sejtéseink lehetnek arról, hogy az általunk ismert, ismertetett képek csak egy részét – bár föltehetően releváns, meghatározó hányadát – jelentik az elképzelhető teljesnek.

Mely újságok számítottak a kor átlagolvasójának kedvenc lapjai közé, milyen élményvilágot, értékeket, ízlést közvetítettek? Egyáltalán hol és hogyan olvastak, kikből tevődött össze az olvasópublikum? Léteztek-e bizonyos kultúrális minták, standardok, fogyasztási szokások, amelyek végiggördültek a 19. századi Európán, és sajátos közép-európai színekkel egészültek ki? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni a könyv szerzője, egy speciális sajtótípus vizsgálata segítségével. 

 56-os menekültek Svájcban

Az 56-os forradalom leverése után kb. 200000 magyar hagyta el az országot. Svájc 13000-nek nyújtott menedéket. A munka elsőrangú kérdése: a kiválasztott tanúk beszámolója nyomán az elmúlt korszak emléknyomait felfedezi. Milyen sajátos módon reagáltak új élethelyzetükre a menekültek? A munka magját a velük folytatott beszélgetések képezik.

A ​könyv egy probléma újragondolására vállalkozik. A polgári radikalizmus kérdését ugyanazért kell felvetnünk, amiért Francois Furet tartotta szükségesnek a francia forradalom újragondolását.

A könyvben politikai mítoszok elemzésére történik kísérlet, visszavezetve az olvasót a Monarchia számtalanszor újraírt felbomlástörténetének forrásvidékére. A munka az elmúlt évszázad mítoszait olyan fiktív elbeszélésekként mutatja be, amelyek alkalmasak meghatározott világszemléletek közvetítésére, a szemtanú „hiteles” beszámolójába kódolva bele az ideológiai tartalmat.