Az elme természetéről alkotott tudományos-naturalista elképzelés szerint, amely az 1960-as évektől a 2000-es évekig szinte egyeduralkodó volt, és mindmáig meghatározó szerepet tölt be az analitikus filozófiában, az elme a természeti világ része, egy reprezentáló állapotokkal rendelkező és oksági képességekkel bíró fizikai rendszer, amely egy szeparált kognitív és fenomenális részből tevődik össze.

Korábbi korokban a filozófusok a lét általános problémáit, a megismerés egyetemes törvényeit és az úgynevezett örök igazságokat igyekeztek feltárni, a modernitás kibontakozásával mindezt már a természettudományok szemléletére alapozták.

„A hús nem anyag, nem szellem, és nem szubsztancia. Régi szóval »elemnek« nevezhetnénk, ahogy a víz, a levegő, a föld, és a tűz a négy elem. Elem: általános létminőség, félúton a tér-idő lokalitások és az ideák között, egyfajta megtestesült princípium, aminek bárhol jelenjék is meg akár egy kicsiny darabkája, mindent átitat a környezetében a létezésnek csak rá jellemező stílusával.” Maurice Merleau-Ponty a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású francia filozófusa. Kései, torzóban maradt főműve először válik magyar nyelven hozzáférhetővé.

Egy filozófiai és teológiai kérdés a korai felvilágosodásban

a korai modernitás egyik legfontosabb vitája, amelyet a szerző Descartes és Malebranche írásaitól elindulva Antoine Arnauld és Pierre Bayle művein át egészen Leibniz Teodíceájáig követ nyomon.

 Elmefilozófiai szöveggyűjtemény

Ez az eszmetörténeti összefüggés vezetett bennünket arra, hogy Martin Heidegger születésének százhúszadik évfordulóján, mely 2009-es év egyúttal Jacques Derrida halálának ötödik évfordulója is volt, e két gondolkodó munkásságának a vizsgálatát tűzzük ki annak az összejövetelnek a témájául, amelyet a 2007-től kezdődően évente megrendezésre kerülő Hermeneutika és jelenkor című filozófiai konferenciasorozatunk keretében rendeztünk. Jelen tanulmánygyűjtemény részben az ott elhangzott előadások szerkesztett, illetve kibővített formában közzétett változatait, részben pedig további, a téma iránt érdeklődő hazai kutatók munkáit tartalmazza.

A könyv két előadást tartalmaz, melyek azt a kérdést járják körül, hogy vajon léteznek-e lator államok, és ha nem (vagy ha igen), annak milyen jogi-elméleti-gyakorlati feltételei és következményei vannak. Ma, az Iszlám Állam nevű terrorállam fenyegetése idején ez a kérdés különös hangsúlyt kap.

Ez a könyv vallás és hagyomány kapcsolatáról szól. A vallási alakzatok történeti formái mindenkor hagyományosak: alapításra hivatkoznak, szentnek tekintett iratok gyűjteményét használják, kultikus és gyakorlati tradíciót őriznek, tanaikat mindezek alapján és egységében határozzák meg. Másfelől a hagyomány fogalma ugyancsak vallási jellegű.