Rilke tudott az élet nehézkedéséről, ami egyszerre „feladat”, „bánat” és "fény a derűs szellemben”. Látta a szépségnek azt az oldalát, amelynek „iszonyú” látványa megsemmisíti az életet, megsejtett valamit a szépség azon destruktív túlhatalmából, amelyhez ő maga még mindig lenyûgözve fordul, de amelytől rövidesen az egész század menekülni igyekszik. A szépség mint Egész, illetve a totális szépség mélyén tanyázó rútság tapasztalatából származik költészetének meghatározó etikai dimenziója, annak a helynek a keresése, ahol az ornamens megtörik, és ahol a dolgok„kimeríthetetlen tárggyá” válnak.

Trauma, álom és pszichedelikus élmény

„Ha csak lírai költő lettem volna, ha az ír színház révén nem válok egy tömegmozgalom képviselőjévé, kötve hiszem, hogy az angol bizottságok fölveszik nevemet arra a listára, amelyről a Svéd Akadémia a díj elnyerőjét kiválasztja.”
Idézet William Butler Yeats, a Nobel-díja átvételékor elhangzott beszédéből

Létezés, élettörténet, kreativitás

 Az ember élete során számos egzisztenciális kérdéssel szembesül: az értelem, a végesség, a szabadság, a hitelesség kérdéseivel. Ezekre előbb vagy utóbb valamiféle „választ” kell adnia, amely válaszok eltérő színvonalúak lehetnek. Egy képzeletbeli kontinuum egyik végpontján találhatók a problémás, regresszív, inautentikus válaszok, amelyek adott esetben akár betegség formáját is ölthetik, míg a másik végponton találhatók az „egészséges”, kreatív vagy autentikus válaszok.

„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen sötét, brutális művek. Agualusa táncol, és nevet – a sírás határán. A múltkereskedő ügyesen elbeszélt, gyönyörű regény. Elegáns, agilis, szellemes és elbűvölően leleményes.” David Constantine, The Independent