Az értekezés azokat a folyamatok elemzi, amelyek a modern civilizáció kialakulása és elterjedése nyomán zajlottak le a XX. századi művészetfilozófiában. Az egyes fejezetek három nagy hatású gondolkodó – Ortega, Spengler és Walter Benjamin – életművének fényében vizsgálják a művészetfilozófia átalakulásának, a klasszikus esztétikai normák felbomlásának és eltűnésének társadalmi hátterét.

Amikor ​a tizennyolcadik század második felétől Londonban és Párizsban az új műalkotásokat nyilvános kiállításokon kezdték közszemlére tenni, a művész új típusa született meg a kiállító művész. Ez a könyv a modern művészek történetét vizsgálja, akik új kapcsolatokat alakítottak ki az intézményes keretek között kiállított művészettel, és ezzel alapvető átalakulásokat indítottak el a művészet definíciójának, a művész önképének, problémáinak és társadalmi státusának vonatkozásában. Oskar Bätschmann bemutatja, hogyan született meg a modern művész alakja John Singleton Copley és Benjamin West kezdeményezései nyomán, és vált a huszadik század művészcsillagainak, Joseph Beuysnek és Andy Warholnak az esetében maga is teljes jogú kiállítási tárggyá.

A 20. századi ,,rendellenes egyének" eredete három fő történeti alak összekapcsolódásában lelhető fel: a szörnyek, akik áthágják mind a természettörvényeket, mind a társadalmi normákat; a javíthatatlanok, akiket a test idomításának új mechanizmusai vesznek kezelésbe; és a maszturbálók, akikkel szemben a 18. századdal kezdődően kampányt folytattak, a modern kiscsalád megfegyelmezése érdekében.

A kötetben egy olyan kornak, a Felvilágosodás korának filozófiája szólal meg, amelyben politika, filozófia és esztétika még nem különültek el egymástól szigorúan, hanem termékeny kölcsönhatásban álltak. Maga Denis Diderot (1713-1784), akit itthon elsősorban az Enciklopédia szerkesztőjeként és szerzőjeként ismerünk, a korszak egyik intellektuális fejedelme, és kivételes módon mindhárom területen maradandót alkotott.

A kötet fő célja, hogy a választott népmesék felfejtésével ráébressze a meséről (és egyben a képi gondolkodásról) leszokott mai olvasót, mesehallgatót, hogy mekkora erő és tudás az, amit a sarokba állítottunk…

 Válogatás kortárs német esztétikai, médiaelméleti és művészettörténeti írásokból

"A kutató az, aki valamit keres, ami nincs a kezében, s törekszik valami után, ami azonban folyton eltűnik előle." 
(Georges Didi Hubermann) 
 

Németh István immár több mint húsz éve publikál rendszeresen a Lege Artis Medicinae (LAM) orvostudományi folyóirat kulturális rovatában különböző képzőművészeti és kultúrtörténeti témákat érintő tanulmányokat, amelyeket lényegében egyetlen dolog köt össze: közvetve vagy közvetlenül mindegyiknek van valamilyen orvostörténeti vonatkozása. A most megjelenő kötetben ezek közül 22 tanulmány kapott helyet.

A tudományos ismeretterjesztő kategóriába sorolható írásművek alapvető célja nem korábban még sehol nem publikált, új kutatási eredmények közzététele, hanem hasznos és érdekes ismeretek, összefüggések, tények megosztása egy szélesebb olvasóközönséggel, tudományos igénnyel, de közérthető, élvezetes formában. Ezekre az adott tudományterület eredményeit összefoglaló s népszerűsítő munkákra ideális esetben valóban ráillik, hogy nem csupán tanítanak, de egyúttal szórakoztatnak is.

Acsai képes láttatni és elhitetni velünk, hogy minden, létében szükségszerűen csonka és hiányos dolog megfutja a maga teljes körét. Szavai a teljes kör helyett vannak itt. Művei tájleíró versek, de mindig a táj mögött, alatt, a kövekben, a vakond-járatokban, az emberi lélek belsejében megtett teljes körre utalnak. A hajnali kút meglehet, hogy nem más, mint egy csecsemő szőke fején a kutacs.