Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Gyártó:

Válogatott tanulmányok

Minden korábbi kritika ellenére az új rendszer kényelmesen megtartotta az állam jóléti tevékenységei között a paternalistának nevezett diktatórikus eszközök jó részét. Még ha olykor eszébe is jutott, hogy a szabadság visszanyerésével élővé tehető demokratikus módszerekkel próbálja oldani szabadság és egyenlőség elkerülhetetlen konfliktusát, e törekvéseket többnyire feladta. E folyamatok következményeinek leírása mellett a kötet hangsúlyosan foglalkozik azzal, hogy huszonkét év kormányzati beavatkozásai, törvénykezésben kifejeződő szándékai akartak-e és tudtak-e valamit kezdeni az igazságtalanságokkal, esélyegyenlőtlenségekkel, a társadalom erősödő szétesésével.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Raktáron

Vágányok és vakvágányok a társadalompolitikában

Címkék:
Ferge Zsuzsa
20%
2.700 Ft 2.160 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: Kristóf Luca

Véleményformálók

Hogyan ​lesz valakiből híres és tekintélyes értelmiségi véleményformáló? A kötet erre a kérdésre keresi a választ a nemzetközi szakirodalomhoz kapcsolódó új elméleti modell és egy arra épülő empirikus kutatás segítségével.

2.150 Ft 1.720 Ft
Gyártó: Károlyi Angelica

Sport, politika és történelem

A politika által természetellenessé és eszközzé vált sport lehet-e a béke és a társadalmi és politikai integráció eszköze Európában?

2014. március 21-22-én a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban az Európa Tanács főtitkára, Thorbjørn Jagland úr fővédnöksége alatt rendezik „A sport, a politika és a történelem” című nemzetközi konferenciát.

2.190 Ft 1.750 Ft
Gyártó: Kiss Lajos András

Politika és diskurzus

Szabó Márton politikafilozófiai invenciója

2.200 Ft 1.760 Ft

Politikai kampánykommunikáció elméletben és gyakorlatban

A kampányolás a politika talán legizgalmasabb területe. Manapság egy-egy kampány egészen áthatja az emberek mindennapjait a politikusok folyamatos médiaszereplésén, a reklámokon, az állandó kampányhíradáson és a legújabb kampányeszközökön keresztül. A kampányolás a kezdetekhez képest rengeteget változott, ráadásul a fejlődés az ezredforduló előtt robbanásszerűen felgyorsult.

2.200 Ft 1.760 Ft
Gyártó: Kiss Balázs

Távolabb a médiától. 2004-es kampányok vizsgálata

Manapság szerte a demokráciákban a kampányok mind nagyobb része a médián kívül zajlik. Bár a politikus jelenléte a televízióban továbbra is átható, a kampányfőnökök egyre nagyobb figyelmet fordítanak a helyi kapmányolásra és mindazokra az eszközökre, például a kampánylevelekre, vagy a politikusi telefonhívásokra, amelyekkel a médiát megkerülve érhetik el a választót.

2.200 Ft 1.760 Ft

Bevezetés a geopolitikába

Ismerősök és barátok gyakran kérdezik, mi az a csodabogár, amit geopolitikának hívnak, és ezt annál inkább teszik, mivel a társadalomtudományok eme újszülöttje igen divatos lett. Az első válaszom eléggé egyszerű. A geopolitikát mindenki ismeri, ha az éjszaka történéseire gondol: kinek mennyi helye van az ágyban, és milyenek a közös takaróért vívott éjszakai csaták. De a szomszédokkal való viszony is szép geopolitikai kérdéseket vet fel, ahol a kerítés pontos elhelyezkedése, a gyerekek viselkedése, vagy a kerítésen átlógó gallyak fontos tényezők lehetnek. Városainkban a gazdagok más területet foglalnak el és máshol laknak, mint a szegények, akik időnként fellázadnak. Végül ki ne ismerné a történelemben oly gyakori háborúkat, melyeket területekért és új határokért folytattak, vagy a szellemi-vallási befolyásért vívott küzdelmeket.

2.200 Ft 1.760 Ft

Leírás

Minden korábbi kritika ellenére az új rendszer kényelmesen megtartotta az állam jóléti tevékenységei között a paternalistának nevezett diktatórikus eszközök jó részét. Még ha olykor eszébe is jutott, hogy a szabadság visszanyerésével élővé tehető demokratikus módszerekkel próbálja oldani szabadság és egyenlőség elkerülhetetlen konfliktusát, e törekvéseket többnyire feladta. E folyamatok következményeinek leírása mellett a kötet hangsúlyosan foglalkozik azzal, hogy huszonkét év kormányzati beavatkozásai, törvénykezésben kifejeződő szándékai akartak-e és tudtak-e valamit kezdeni az igazságtalanságokkal, esélyegyenlőtlenségekkel, a társadalom erősödő szétesésével.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Ferge Zsuzsa
Oldalak száma 264
ISBN 9789632365565
Kiadás éve 2012
Arrow Forward