A ​mítosz filozófiája az emberi kultúra egyik legzseniálisabb teljesítményén, a görög mitológián keresztül közelít normalitás és őrültség, szerelem és felejtés, emberi és nem-emberi, élet és halál határainak és ellentéteinek alapkérdéseihez – azzal a célkitűzéssel, hogy kitapogassa a határok létrejöttének, megképződésének forrását. Mi a normalitás, és mi az őrület? Beszélhetünk-e az őrület valóságáról, vagy inkább – az őrület illúziójáról?

„A mítosz világában mind az istenek, mind az emberek szőröstül-bőröstül "fenomének”, valaki tekintete számára megjelenők, és nincs e tekinteteken túl olyan mindenható és mindentudó „szupertekintet”, amely azt is látná belőlük, ami nem jelenik meg. A mitikus-poétikus ontológia tehát egyfajta fenomenológiai ontológia, metafizikai háttér nélküli érzéki előtér alkotja, melynek igazi háttere, azaz az örök jelenlét szintén az előtér része. A tekintet, mely megszabja, hogy végül is mi marad fenn valakiből, mi az, ami benne igazán maradandó, szintén ezen a világon belül helyezkedik el. A fenomén örök fénybe állítottsága, igazi megjelenésének megjelenése, azaz az élettörténet költeménnyé válása az a nem-metafizikai mozgás, amely e nem-duális világ ontológiai történésének dinamikáját adja."