Értelmezések – viták – tanulságok

A kötet szerzőinek törekvése közös abban a szándékban, hogy megértsék, milyen volt a régi rendszer és miért dőlt meg. Közösek abban is, hogy nemcsak a régit, hanem az új rendszert is kritikus pozícióból szemlélik, tudatosan szemben állnak mindenfajta apologetikával. A kötet olvasói meggyőződhetnek arról, hogy lehet a szocializmusról úgy is szólni, védelmezve magát a tradíciót, hogy a régi rendszer iránt semmiféle nosztalgikus viszonyt nem táplálnak.

Az utóbbi néhány évben több olyan kulturális jelenség is megfigyelhető volt, melyek arra engednek következtetni, hogy a rendszerváltás előtti több mint három évtized – vagyis a Kádár-kor – eseményeinek, társadalmi, kulturális és művészeti életének feldolgozása még egyáltalán nem fejeződött be

Az ​ELTE Kelet-Európa Története Tanszékén nem ritka, hogy a jelenkor-történet aktuális kérdéseiről tanulmányok készülnek, konferenciák szerveződnek. Ilyen konferenciatéma volt az etnikai konfliktusok, az etnikai tisztogatások legújabb hullámának vizsgálata is. Orosz, szerb és magyar kutatók eszmecseréjét tartalmazza kötetünk. A konferencián megfogalmazott fontos gondolat volt, hogy a rendszerváltás (1989–1991) nyomán létrejött új nemzetállamok egymással is hadakozó, „gyenge” államokként jöttek létre. Ez a „gyengeség” abban fejeződött ki, hogy ezek az államocskák vagy államok nem képesek megvédeni a helyi állami-nemzeti érdekeiket a „nemzetközi össztőkéssel”, vagyis a nemzetközi politikai és pénzügyi intézményrendszerrel szemben, s ezzel függ össze az a könnyedség, ahogyan saját belső elitjeik irányításával a kelet-európai nemzetek alávethetők a multinacionális és transznacionális tőkeérdekeknek.

A rendszerváltás utáni nyócker identitása

A Köztes terek a közelmúlt "nyóckerét" vizsgálja, vagyis azt a városnegyedet, amely a rendszerváltás utáni rövid életű, mégis egyedülálló roma identitásépüléseknek, kulturális gyakorlatoknak, önreprezentációs kísérleteknek volt a helyszíne. 

"Mindig arra igyekeztem rámutatni, hogy a varázsmesék [...] egy egységes rendszer részei, és egyetlen kompozíciós séma szerint épülnek fel. Következésképpen nem is igen beszélhetünk különálló mesetípusok keletkezéstörténetéről, sokkal inkább a varázsmesék hagyományrendszerének történetiségéről. A varázsmese történeti gyökerei című munkámat is ennek a kérdésnek szenteltem.”

E gyűjtemény olyan szerzők írásaiból válogat, akik elméleteikkel és problémaérzékenységükkel a zenei hallás tárgykörét gazdagították. Egyre árnyaltabbá váló kérdéseik és válaszaik meggyőzően mutatják a téma fontosságát és bőségét. Történeti vizsgálódás, gondolatkísérlet, zenei elemzés és kultúrszociológiai eszmefuttatás egyaránt található a kötetben. A téma megközelítésének változatossága azonban nem csak a műfaji eltérésekből fakad: zenetörténészek és zenetudósok mellett a 20. század néhány meghatározó zeneszerzője is kifejti nézeteit, hol határozott kiállást tanúsítva, hol higgadt értékelést nyújtva.

A kötet példaszerű alapossággal vizsgálja a Huizinga-recepción keresztül a húszas-harmincas évek egyik legfontosabb irodalmi, kulturális, világnézeti mozgalmát, az újhumanizmus magyarországi változatait, melynek olyan jeles képviselői említhetők, mint – többek közt – Kerényi Károly, Thomas Mann, Szerb Antal, vagy maga Johan Huizinga. Minthogy az újhumanizmus törekvései sokszoros átértelmezésen és torzításokon estek keresztül mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali ideológiák térnyerésének köszönhetően (lényegében egykor és most is), Balogh Tamás könyve az újhumanizmus törekvéseinek jobb megismerését, a hozzá kapcsolódó ideológiai konstrukciók lebontását is lehetővé teszi." (Havasréti József)