Hasonló termékek
Protestáns egyházértelmezés a reformáció századában a jelentősebb egyházi rendtartásokban
Görözdi Zsolt monográfiája a reformáció századának legjelentősebb protestáns egyházi rendtartásait vizsgálja gyakorlati teológiai szempontból, válaszokat keresve arra a kérdésre, hogy a tanrendszer milyen formában jelent meg az egyes egyházak szervezetében, hivatalaiban, szolgálati területein, egyházfegyelmi tevékenységében.
Megtalált szavak
„Nem találunk szavakat” – ezzel kezdődött 1977-ben Esterházy Péter Termelési regénye.
A Megtalált szavak azt a magyar irodalmi kontinuitást igyekszik felvázolni, amelynek a hagyományokat felforgató posztmodern maga is részévé, sőt, bizonyos perspektívából origójává vált.
Trendek a kortárs olasz drámában
Falussy Lilla 2004-ben debütált drámaíróként a Debreceni Csokonai Színházban, Metadolce című színdarabjával, mely elnyerte a Komédium Színház drámaírói díját, valamint részt vett a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében megrendezett Nyílt Fórumon. Az olasz színházi és irodalmi életben is bemutatkozott. 2007-ben részt vett az Autori di Roma elnevezésű fesztiválon, ahol olasz nyelven írt egyfelvonásosát a Teatro Eliseóban olvasták fel. Regénye, A nemek éve, romantikus utazás a ma Itáliájában.
Túlélési stratégiák a magyar gazdaságban: Esettanulmányok a 2000-es évek elejéről
Ez a könyv a lehető legjobb történelmi pillanatban jelenik meg, ugyanis közismert, hogy a magyar vállalatok évtizedek óta különböző túlélési stratégiákat alkalmaznak. Miért nem tudnak fejlődni a kicsik, és miért növekszenek a különbségek a kisebb és a nagyobb vállalatok között?
Huizinga Noster
A kötet példaszerű alapossággal vizsgálja a Huizinga-recepción keresztül a húszas-harmincas évek egyik legfontosabb irodalmi, kulturális, világnézeti mozgalmát, az újhumanizmus magyarországi változatait, melynek olyan jeles képviselői említhetők, mint – többek közt – Kerényi Károly, Thomas Mann, Szerb Antal, vagy maga Johan Huizinga. Minthogy az újhumanizmus törekvései sokszoros átértelmezésen és torzításokon estek keresztül mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali ideológiák térnyerésének köszönhetően (lényegében egykor és most is), Balogh Tamás könyve az újhumanizmus törekvéseinek jobb megismerését, a hozzá kapcsolódó ideológiai konstrukciók lebontását is lehetővé teszi." (Havasréti József)
A homiletikai aptum
A homiletikai aptum az igehirdetés inkarnációs pontja.
A könyvben a következő kérdésekre keressük a választ: Miért nem maradunk inkább csöndben? Milyen kapcsolatban van a klasszikus retorikai aptum a homiletikai aptummal? Mi a kapcsolat az inkarnáció, az igehirdetés és a beszéd között? Mit jelent az a reformátori tanítás, hogy Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje? A kalcedóni dogma tükrében hogyan elválaszthatatlan, oszthatatlan, elkülöníthetetlen az igehirdetésben az isteni és emberi? Miért lehet és kell őszinte, akár megválaszolatlan kérdéseket feltenni az igehirdetésben?
Leírás
Olyan posztateista korban élünk, amelyben a természettudományos gondolkodásból fakadó istentagadás már nem egyszerű intellektuális kérdés, sokkal inkább alapmagatartás.
Napjaink szédítő ütemben gyarapodó tudományos ismeretei világképünket alapjaiban átformáló elméletekké válnak, ideológiai, filozófiai, sőt vallásos eszmeként jelennek meg és terjednek szinte észrevétlenül, újfajta kihívások elé állítva a keresztény teológusokat. A tudományos ateizmus azonban sokszor hamis istenképpel rendelkezik, ezért nem a kereszténység által vallott és tanított Istent tagadja, hanem egy, a korszellemnek megfelelő ál-istent utasít el, melyet a kereszténységnek tulajdonít. A hamis istenkép leleplezése és a kereszténységnek tulajdonított téves isteneszme kiigazítása igen fontos feladat, nehogy széleskörűen elterjedjen és a keresztény Istennel egyező fogalommá emelkedjen.
A könyv célja a tudományos világképből táplálkozó ateizmus kritikai elemzése, valamint a tudomány és a vallás lehetséges érintkezéseinek vizsgálata: Milyen eszmecserét folytathat a teológiai értelemben vett hit a természettudomány dinamikus világképével? Megfelelnek-e egyáltalán a teológia válaszai az új tudományos eredmények kihívásainak?
Ezekre a kérdésekre nincs egyszerű válasz, de a fizikai világ működésének tudományos igényű megértése minden teológus számára értékes - ennek szellemében született e könyv.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Legéndy Kristóf |
Megjelenés | 2020 |
Terjedelem | 192 oldal |
Kötészet | puhatáblás kartonált |
ISBN | 9789634145585 |
Sorozat | Károli könyvek, Monográfiák |