A tanulmánykötet Jacques Maritain, a XX.századi francia neotomista filozófus gondolatvilágának néhány jellegzetes témakörébe nyújt bepillantást. Maritain alkotó módon járult hozzá a keresztény bölcselet fejlődéséhez, Aquinói Szent Tamás korszerű értelmezéséhez, az európai humanista és perszonalista gondolkodáshoz, az egyház szociális tanításának, katolicizmus és politika viszonyának, az emberi jogok elméletének korszerű megfogalmazásához.

A végtelen fenomenológiája

Szabó Zsigmond sorozatnyitó könyve, mely világosságánál és pontos elemzéseinél fogva méltán érdemelte ki a 2004-ben először kiosztott díjat, az első magyar monográfia Maurice Merleau-Ponty-ról, a XX. század egyik legnagyobb hatású francia gondolkodójáról.

Az újkori filozófia iránt érdeklődő magyar olvasók előtt sem Isaac Newton, sem Gottfried Wilhelm Leibniz alapgondolatai nem ismeretlenek. Mindketten az új tudomány és világkép alapvetésén munkálkodtak.

A kereszténység szentháromsági istenképe

A kereszténység legbelsőbb titkának tekintett Szentháromságra irányuló hívő reflexió meglepő módon csak az elmúlt évtizedekben került a teológiai érdeklődés homlokterébe. A mára kialakult számos különböző szentháromságtani elmélet azonban hiányérzetet is kelt: az egyházi dogma türelmes, higgadt, elmélkedő megértési kísérletei híján a hívő tudat egyre nehezebben tud eligazodni a bonyolult elgondolások között. Bertram Stubenrauch bibliai alapú esszéje pontosan ilyen türelmes gondolatmenettel szolgál, sőt a konkrét életet, a konkrét egyházi létezést előtérbe állító könyvében önálló megértési javaslatokat is kidolgoz.

A ​kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a tudás általuk vizsgált területén valamilyen fordulópontot mutassanak be, ahol a korábbi elképzelésekben vagy az alkalmazott (kísérleti vagy gondolkodási) módszerekben valamilyen változás következik be, valami új jelenik meg. A Tudás az időben cím éppen arra utal, hogy az itt közreadott tanulmányok a tudás episztemológiai jellemzőit történeti változásukban követik nyomon.

„A vallás az evangéliumok óta nem nyert e műhöz fogható támaszt, és nélküle rövid időn belül az evangéliumok is rosszul jártak volna.” Karl Leonhard Reinhold – Fichte elődje a jénai katedrán – nyilatkozott így Fichte első nyomtatásban (névtelenül) megjelent művéről, bár igaz, hogy a közvéleményhez hasonlóan Kant munkájának tartotta. Az ésszerűség a kinyilatkoztatás mércéje, állítja a korra jellemzően Fichte, s minthogy olyan tárgyról van szó, amelyet a tiszta elméleti ész segítségével sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, Kantot követve a gyakorlati ész területére utalja a kérdést.