Szöveg - Hagyomány - Teológia

Az Ószövetség ún. "deuterokanonikus" könyvei - Tóbiás/Tobit, Judit, 1-2 Makkabeusok, Sirák fia, Salamon bölcsessége, Báruk, Jeremiás levele, Eszter és Dániel kiegészítései - előrendű fontosságú információkat szolgáltatnak a Kr. e. két évszázadban élő zsidóság teológiájának, illetve tágabban vett eszmetörténetének és világlátásának megértéséhez.

 Tanulmány Soren Kierkegaard hitfelfogásáról

"Manapság mi sem könnyebb, mint könyvet írni: jól bevált szokás szerint veszünk tíz korábbi munkát ugyanarról a témáról, és írunk belőle egy tizenegyediket" - idézi Czakó István Kierkegaard egyik ironikus mondatát. Hogyan lehet hát úgy írni, hogy egyszerre maradjunk hűek a választott témához, és egyszerre tudjunk valami újat, eredetit is mondani? Jelen munkájában a szerző éppen erre tesz kísérletet, amikor Soren Aabye Kierkegaard hitfelfogását a szöveghez hűen, ugyanakkor egy tágabb filozófiai-teológiai kontextusba állítva vizsgálja, átfogó és alapos kritikai elemzést kínálva olvasóinak.

Poetovioi Victorinus életművéből mindössze három munka részlete maradt fenn, a könyv ezen töredékek magyar fordítását adja az olvasó kezébe. Különös, hogy e három szöveg éppen a kezdetről, a végről, valamint a kettőt önmagában egyesítő Jézus Krisztus megtestesüléséről szól.

Ez a könyv nem tudományos írás – abban az értelemben, hogy nem tartalmaz önálló kutatási eredményeket. A szerző célja az, hogy megismertesse és megszerettesse az Olvasóval azt az imádságot, melyet Jézus Krisztus tanított nekünk.

„Ki ​vagy te?” – faggatják a Jeruzsálemből érkezők a Keresztelőt. Ezzel a kérdéssel kezdőik a János-evangélium cselekménye. „Ki vagy te?” – szegezik később Jézusnak a kérdést vitapartnerei. Az evangélium megírása válasz erre a kérdésre. Az első század végén egy Krisztusban hívő tanítvány a szinoptikus evangéliumokból ismert hagyománnyal párbeszédet folytatva megfogalmazza, kinek tartja az Emberfiát, az evangélium főszereplőjét. „Mit kerestek?” – ez Jézus első szava a Negyedik evangéliumból.

Kereszténységünk megosztottságának kezelése sehogyan másképp nem lehetséges, csak közös örökségünkre való jóindulatú, együttes reflexió útján. Felekezeti önazonosságunk csak a saját hagyományainknak és a kereszténységüket más hagyományozási folyamatok szerint megélő testvéreink hitének jóindulatú megismerése során tehető valóban felnőtt, stabillá, ugyanakkor mégis elfogadóvá, a másikra nyitottá.