„Az egyik oldalon ott van az illúzió, hogy el lehet menekülni, másik várost találni… a másikon meg az az illúzió, hogy van értelme a maradásnak.”

„Akkora volt ennek az asszonynak a kiábrándultsága, olyan rettenete és olyan elviselhetetlen a szerelmi csalódása, hogy minden valóságérzékelése elhagyta, amikor ráfeküdt azokra a használhatatlan síndarabokra?"

„azt írja, hogy hét napig egyfolytában esett az eső, és akkor a szomszédos falu fölött megindult a szikla,  és akkora köveket szórt a falura,  mint egy tehén”

A háborúval nem lehet szembenézni. Aki túléli, az ezzel kínlódik. E regény szerzője a kilencvenes évek boszniai háborújának katonái és túlélői közé tartozik.

Semezdin Mehmedinović önéletrajzi ihletésű kisregényének elbeszélője az ostromlott Szarajevóban próbálja átvészelni a kilencvenes évek legvéresebb konfliktusát, ám végül mégis kénytelen elhagyni a hazáját. A rövid történetekből felépített kötetben az ostromlott város nem díszlet, hanem komor valóság, de a szabad élet reményével kecsegtető, motelszagú Újvilág is a kitaszítottság és valóra nem váltható ígéretek földje marad. A Ruszki kompjuter a háborús évek és az emigráció első időszakának érzékenyen, finom humorral és kegyetlen őszinteséggel megírt naplója, a szemtanú látomása egy darabokra hullott világból, az önhibájukon kívül pokolra került, ott mégis a helyüket kereső emberekről. A kisregény megjelenése óta a délszláv háború (újra)értelmezésének egyik megkerülhetetlen könyvévé vált. A vérontásban szilánkokra hasadó tudat, és az emigráció gyökértelenségében őrlődő emlékezet megrendítő krónikája.

„…köszöntöttük egymást, čókolom, dobrígyeny, dovigyenyja, és slussz”

„Édesapa mesés földrajz ura volt: Pont-Aven, Vannes, Quimper, Péaule, Roscoff, Rosporden, Landivisiau, Hennebont, Loudéac.
Az utolsó kis falu is egzotikus ízt kapott a szájában.”

„Mikor már látszott, hogy nem fog megöregedni abban a házban, burjánzani kezdett mögötte az elmúlt idő.”