Az értekezés azokat a folyamatok elemzi, amelyek a modern civilizáció kialakulása és elterjedése nyomán zajlottak le a XX. századi művészetfilozófiában. Az egyes fejezetek három nagy hatású gondolkodó – Ortega, Spengler és Walter Benjamin – életművének fényében vizsgálják a művészetfilozófia átalakulásának, a klasszikus esztétikai normák felbomlásának és eltűnésének társadalmi hátterét.

A legalapvetőbb meggyőződéseink közé tartozik, hogy minden igaz kijelentést igazzá tesz valami. Egy kijelentés igazsága nem a levegőben lóg: lennie kell valaminek a világban, ami igazzá teszi azt. Ezt nevezik a kortárs metafizikában igazságalkotó-elvnek. 
 

A Freud és a felkelő nap országa nagy szakértelemmel mutatja be, hogy a pszichonalízis és az azt átvevő japán társadalomtudósok milyen hatással voltak a japán különlegességtudat kultuszára, a nihonjinron-ra. A könyvben a két szerző, Szummer Csaba és Indries Krisztián az eszmetörténeti hátteret, valamint a terepen folytatott kutatási eredményeket remekül ötvözve ábrázolja, hogy Nyugat és Kelet "egymás szemében tükröződve érthetik meg valójában önmagukat, míg ha saját értékrendjükhöz mérik a másik kultúráját, csupán görbetükröt tartanak egymásnak.

 

A kötet struktúrája új elemeket rejt. Tanulmányok és lejegyzett elbeszélések váltogatják egymást, segítve az olvasót – laikust és tudóst egyaránt – a hagyomány és hiedelem viszonyának mélyebb megértésében. Miként működik a hiedelmek rendszere, rendszernek nevezhető-e egyáltalán? A tudós érdeklődő kutatási vágya és az élő hagyomány találkozásának lenyomatát ismerhetjük meg az interdiszciplináris szemléletű kötetből.

A kötetben egy olyan kornak, a Felvilágosodás korának filozófiája szólal meg, amelyben politika, filozófia és esztétika még nem különültek el egymástól szigorúan, hanem termékeny kölcsönhatásban álltak. Maga Denis Diderot (1713-1784), akit itthon elsősorban az Enciklopédia szerkesztőjeként és szerzőjeként ismerünk, a korszak egyik intellektuális fejedelme, és kivételes módon mindhárom területen maradandót alkotott.

A 20. század utolsó harmadában – mintegy ellensúlyozandó a strukturalizmus
és a generatív grammatika szintaxis-központú, logikaimatematikai
szemléletű nyelvvizsgálati módszereit – új nyelvleírási
elmélet bontakozott ki.

 

Azonos, más, idegen és ellenség. Ez az írás mindössze arra törekszik, hogy megpróbáljon eszmetörténeti szempontból néhány alapvetést megfogalmazni, mindenféle kizárólagosság igénye nélkül, fenntartva a tévedés lehetőségét (és jogát). 

 

A fenomenológiai redukció problémája Husserl késői filozófiájában

Ezúttal nem az a kérdés, hogy létezik-e az új filozófiai dimenzió, ahol végső soron minden kérdésre választ kaphatunk, hanem feltesszük,hogy ez lehetséges.
A kérdés az, hogy elérhető-e számunkra, hétköznapi emberek számára, és képes-e arra, hogy megváltoztassa az életünket.