„Míg a Szerettem másképp is a kamaszkor lázadó, identitáskereső oldalát mutatja meg, addig a Mégis van apám egy család titkaiba vezeti be az olvasót. Visszább vagyunk az időben, jóval visszább, az Orheim-társaság 1974-ben alakul, majd a kis Jarléval kibővülve 1988-ig, a válásig működik. (Jól, rosszul, de egyben van.) És ahogy a Szerettem másképp is otthonos érzést hozott nekem (hiába játszódik a regény Norvégiában, van az európai kamaszokban valami rémületesen közös), ez az új könyv is elevenembe talált.”
(Karafiáth Orsolya)

Jonathan Garfinkel önéletrajzi regénye sokszor kacagtató, sokszor felkavaró és mindvégig lebilincselő vallomás szerelemről, cionizmusról, a zsidópalesztin konfliktusról és az együttélés lehetőségéről.

A Született Szovjetunióban voltaképpen egy útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelemben vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát"

„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen sötét, brutális művek. Agualusa táncol, és nevet – a sírás határán. A múltkereskedő ügyesen elbeszélt, gyönyörű regény. Elegáns, agilis, szellemes és elbűvölően leleményes.” David Constantine, The Independent

„Időnként nem tudja eldönteni, hogy tényleg a politikán ugranak-e össze, vagy inkább apa és lánya örökös veszekedéséről van szó.”

Dagmara, a Berlinben élő lengyel tévés újságírónő lassan a pályája csúcsára ér, de egyszer csak visszatérnek a múlt kísértetei. Hiába illeszkedett már be annyira, hogy inkább Varsóban mozog idegenként, hirtelen megint kínozni kezdi a kamaszkorban elszenvedett identitásválsága.

A regény 2015-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. 

Benedict Anderson jelen munkája az első megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázad alatt kétségkívül klasszikus művé vált. Nemcsak bekerült a nacionalizmuskutatás kánonjába, de annak napjainkban egyik meghatározó tagja, egyik legtöbbet interpretált és hivatkozott szövege is lett. Ez nemcsak arra a több mint tucatnyi nyelvi kontextusra igaz, ahol a mű fordításban is létezik, hanem az olyanokra is, mint például a magyar, ahol – néhány részlettől eltekintve – eddig nem jelent meg ez az alapmű.

Katarzyna Sowula novelláiban látszólag nagyon kevés a valódi esemény, csendes, lefojtott hangú monológjaiban emlékképek és vágyálmok, sérülések és remények sorjáznak egészen hétköznapi háttér előtt. Mégsincs egy percnyi unalom sem ebben a könyvben! A varsói hétköznapok bagatell történéseiből egész életutakra láthatunk rá egy pillanat alatt, egy elhibázott mozdulatból (kuka mellé dobott újságpapír galacsinból) több generáció boldogság iránti vágyódása és elkerülhetetlen kudarcai, félresiklásai bomlanak ki hirtelen. Sowula írásainak ereje éppen ebből, az apróságok mögött feltáruló szédítő mélység megmutatásából fakad, na meg abból a bátorságból, ahogy a szerző, akár egy ejtőernyős, beveti magát az ismeretlen életek sűrűjébe.