Az e kötet alapját jelentő VI. Létkérdés Konferencia (2010, szervező: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola) témájának kiválasztásakor a vallás és a teológia posztmodern, vagy ha úgy tetszik, a kulturális/nyelvi fordulat utáni helyzetének megoldatlanságából eredő problémák feltérképezésének szándéka vezetett bennünket.
Hasonló termékek
Antifilozófusok. Huszonöt időszerű kérdése a kereszténységhez
A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.
A bölcsesség műhelyéből
„A jelen kötet több okból is felkeltheti és lekötheti az olvasó figyelmét. Először is a Sapientia Főiskola Filozófia Tanszéke műhelyének újabb eseményébe enged bepillantást, másfelől a kortárs magyar filozófiai gondolkodás metszetét is nyújtja azáltal, hogy vitára hívja a velünk élő nemzedék néhány kiválóságát."
Idegen méltóság
Preimplantációs genetikai diagnosztika és az emberi méltóság elve a teológia kontextusában
Az üdvösség szentsége
Az Eucharisztia alakítja és neveli a sensus fideliumot és jelentősen ösztönzi a hit megfelelő nyelvi kifejezési formáinak a megalkotását és pontosítását, mivel a hívek leginkább a liturgia keretében fogadják be a püspökök és a zsinatok tanítását. Már a korai keresztény időktől kezdve, az Eucharisztia adta a keretet az egyházi tanítás formába öntéséhez, mert kivételes helye a hit titkával való találkozásnak és a misztérium ünneplésének, valamint a helyi egyházi közösségek szentmiséin elnöklő püspökök ugyanazok voltak, akik alkalmanként zsinatokra jöttek össze, hogy döntsenek a legmegfelelőbb nyelvi és tanbeli kifejezésformákról: lex orandi, lex credendi.
Morzsák Dánieltől Bárukig
Újabb tanulmányok a korai zsidóság irodalmáról
A Krisztus születése körüli időszak zsidóságának gazdag irodalmi öröksége – legyen az a mi szempontunkból , , kanonikus\" vagy , , biblián-kívüli\" – kiemelkedő fontosságú adatokkal szolgál a zsidó-keresztény kultúrkör szellemi formálódásáról az ókorban. E kötet néhány kisebb írást gyűjt egybe, amelyek azt tűzték ki célul, hogy a korai zsidóság irodalmának művészi vagy teológiai jellegzetességeit tárgyalják.
Leírás
Mit jelent a nyugati civilizáció genezisénél főszerepet játszó keresztény hit számára a modern természettudomány? És viszont: mit jelent a természettudomány számára az a hit, amely Alfred N. Whitehead szerint ott van már a „természettörvények” modern gondolatának a gyökereinél? Zénón apóriáinak módjára megszelídíthetők-e a természettudomány és a teológia kapcsolatrendszerének feszültséggócai? Kerülhetnek-e lényegi ellentétbe a teremtéstant valló teológia tanításaival a természettudomány megállapításai? Szolgálhat-e a természettudomány Isten mélyebb megismerésének bázisául a teológia és a hívő ember számára? A filozófus Charles M. Taylor modernitáselmélete, valamint a teológus Karl Rahner hominizációról szóló teológiai elemzése (korszerű elmefilozófiai szempontokkal kiegészítve) remekül rámutat a kései modernitás drámájának a természettudomány és teológia párbeszédében benne rejlő, a közgondolkodásban máig feltáratlan motívumaira.
Tanulmánykötetünk közérthető módon vezeti el az olvasót e késő modern dráma mélyebb megértéséhez. Megközelítésünk sajátossága, hogy úgy vesszük elemzés alá az „aporetikus kulcspontokat”, hogy közben a kortárs természettudóst és teológust – akiket a kötet szerkesztői reprezentálnak – érdemi párbeszédbe hozzuk egymással.
A kötet célcsoportját azok a „tágabb racionalitásra” is nyitott olvasók, egyetemi hallgatók alkotják, akik a késő modernitás nagyobb ívű eszmei mozgásaira is készek rácsodálkozni.
Paraméterek
Kiadó | L'Harmattan / Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola |
Kiadás éve | 2018 |
Oldalak száma | 288 oldal |
ISBN | 9789634144595 |
Sorozat | Sapientia - Sensus fidei fidelium könyvek sorozat |