Hasonló termékek
Rhetorical Preaching
A patrisztika műhelyeiből
Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2021. március 20-án rendezett online tudományos konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett szövegeit tartalmazza.
Szegénység
A szerző olasz kapucinus szerzetes, 2020-ban Ferenc pápa bíborossá nevezte ki. A világ minden tájára hívják beszédeket tartani, 2010-ben a magyar papi találkozó előadója volt Esztergomban.
Vallástudományi magasles
"Könyvem gyűjteményes tanulmánykötet, ezen a műfaji megkötöttségen viszont az által próbál túllépni, hogy ragaszkodva és támaszkodva a tanulmányokban felfedezhető közös módszer szigorúságához, olyan területekre is vissza-visszamerészkedik, amelyek egykor igen, manapság azonban nem tartoznak a bevett vallástudományi témák közé."
Jób útja
A szenvedő ember stációi
E könyv nem tesz kísérletet a Jób könyvével kapcsolatos valamennyi kérdés megválaszolására, amiképp e szemléletmódok teljes palettájának lefedésére sem. Ellenkezőleg, a bevezető fejezetben Konrad Schmid nyújt elemző betekintést a könyv felépítésébe, amely a könyvet teljes egészként láttatja. Az ezt követő fejezetekben Manfred Oeming ad éles látleletet a könyv különböző felvetéseiről, beleértve a dialógusok összefoglalását, Jób monológját, Elíhu beszédét ("az ellen-monológot"), Jób találkozását Istennel és az út végállomását. A két szerző tudományos és teológiai megközelítése a könyv közérthető, gazdagító olvasatát nyújtja.
Leírás
Az izgalmas és tanulságos, részben hiánypótló kutatásokról és azok elemzéséről, valamint a kikristályosodó konzekvenciákról maga a szerző így vall: "Dolgozatunkkal azt a célt kívántuk elérni, hogy bemutassuk a valláspszichológia kötődéselméleti megközelítése alapvetéseit és magyarországi mintán részben megismételjük, részben pedig új elemekkel egészítsük ki az irányzathoz tartozó meghatározó empirikus vizsgálatokat. A kötődéselméleti megközelítést igyekeztünk elhelyezni a valláspszichológia történetének a kontextusában, továbbá megmutatni, hogy átfogó elméleti keretként alkalmas lehet arra, hogy a különböző vallásos jelenségekkel többféle nézőpontból foglalkozó elméleti és empirikus tanulmányoknak egységes értelmezési alapot nyújtson. Ennek az alapnak a kidolgozásával egyrészt lehetővé válik a már meglévő munkák integrálása, valamint újraértelmezése és újabb összefüggések megtalálása, másrészt maga a kötődéselméleti keret alkalmas lehet arra, hogy a valláspszichológia a pszichológiai tudományok főáramában kapjon helyet"
URBÁN SZABOLCS tanulmányait a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Főiskolán és a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte. Gyógypedagógusi, pszichológusi és filozófusi oklevelet szerzett, majd a Debreceni Egyetemen doktorált. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetében dolgozik, ahol elsősorban személyiségpszichológiai és valláspszichológiai tantárgyakat oktat. Kutatói érdeklődése főként a személyiségelméletekre, a személyiség- és a valláspszichológia és a tudományfilozófia kérdéseire, valamint a valláspszichológia pszichoanalitikus, kötődéselméleti, egzisztencialista és konstruktivista megközelítéseire irányul. Pszichológiai gyakorlatát rendszerszemléletű és értelemközpontú megközelítésben végzi, egyéni tanácsadás, valamint pár- és családterápia keretében.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Urbán Szabolcs |
Megjelenés | 2021 |
Terjedelem | 154 oldal |
Kötészet | kartonált |
ISBN | 9789634147374 |