Csernobil. A szó önmagában is súlyos, ami mély krátert ütött a 20. század utolsó negyedének kollektív tudatalattijában. Miközben 1986. április 26-ig Csernobil – ahogy 2019-ig a tízmilliós Vuhan – nevét Magyarországon alig ismerték, hamarosan egy egész korszak szimbólumává vált. Immár nem földrajzi név, és nem is csupán egy ipari katasztrófa hívószava – hanem egy pillanat, amikor a technológiai voluntarizmus, az államszocialista hatalomtechnika és a globális információs ökoszisztéma egyszerre remegett meg.
Aki akkor élt, emlékszik: a gyerekek nem mehettek a homokozóba, a salátát fillérekért lehetett kapni, mégsem vette senki, és egy sor atomfizikai szakkifejezés vált hirtelen a köznyelv részévé.
Ebben az epizódban a médiát nem semleges közvetítő csatornaként vizsgáljuk, hanem mint szereplőt – sőt, mint történelmi tényezőt. 1986 áprilisában a szocialista hírgyártás és hírszolgáltatás történelmi léptékű próbával szembesült. Ma már az események minden másodperce ismert – de vajon akkor mit tudott a szovjet-orosz vezetés – felfogták-e a történtek súlyát? Mit tudott a magyar politikai vezetés? Miről tudhatott, és mit tudott kideríteni a hazai sajtó? Milyen csatornákon keresztül gyűjtötte információit és hogyan állította elő az egész generációk politikai-társadalmi tudatát meghatározó híreket? És vajon hogyan élték meg 1986 magyar újságírói (és funkcionáriusai) mindezt, és tetteik tükrében vagyon kinek tartoznak elszámolással? Boldog Dalma médiakutató részletesen bemutatja, hogyan kelt életre egyfajta árnyék-nyilvánosság: hol burkoltan, hol félreérthetően, hol a sorok között. A magyar média – minden korlátja ellenére – nem adta meg magát feltartott kézzel a hallgatás törvényének. A sajtó nemcsak közvetített, hanem alakított is: véleményt, attitűdöt, félelmet.
Csernobil – és annak médiavisszhangja – megingatta az államszocializmus egyik alappillérét, a totális információ-kontroll illúzióját, de arra is rámutatott, hogy a hiteles tájékoztatás többet követel, mint amire az akkori magyar sajtó (és politikai vezetés) képes volt. Az emberek érezték, hogy valami nem stimmel – és ez a felismerés a 80-as évek végének egyik első repedése volt. A közvélemény alakulása, a gyanakvás, a független információforrások keresése, mind hozzájárultak ahhoz a társadalmi és politikai átalakuláshoz, amit mi ma rendszerváltásként ismerünk. Csernobil tehát nemcsak környezeti, hanem kognitív katasztrófa is volt – egy kollektív rádöbbenés arra, hogy a világ nem védett, és hogy a hírek is lehetnek veszélyesek. Ez a beszélgetés ennek a történetnek a rekonstrukciója – és a tanulságok mérlegelése.
Dr. Boldog Dalma médiakutató
A Budapesti Gazdasági Egyetem adjunktusa, a hazai médiatörténet és propagandaelemzés fiatal, de már meghatározó szereplője. Kutatásai a szocialista korszak sajtómechanizmusaira, a cenzúra működésére és a hírstruktúrák változására fókuszálnak. A Budapesti Corvinus Egyetemen megvédett doktori disszertációját a magyar sajtó Csernobil-reprezentációjáról írta. Friss elemzéseiben a médiát nem passzív közvetítőként, hanem aktív társadalmi szereplőként vizsgálja. 2017 óta gondozza a Médiakutató médiaelméleti folyóirat kritika rovatát, 2022 óta a lap szerkesztője, tagja a Central European Journal of Communication című kommunikáció- és médiatudományi folyóirat külső bírálói körének. Munkája különösen fontos abban a korban, amikor a közvélemény formálása ismét kiélezett politikai és morális kérdéssé válik. Ebben a beszélgetésben a csernobili baleset nyilvánosságtörténetén keresztül segít megérteni, hogyan ingott meg – és milyen irányba fejlődött tovább – a késő szocialista magyar tájékoztatás rendszere.
A beszélgetésben említett könyvek:
Boldog Dalma: Csernobil és a magyar média. Egy atomkatasztrófa lenyomatai
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Békés Csaba: Enyhülés és emancipáció. Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika, 1944–1991