Mit látunk valójában a színpadon? Egy testet – vagy egy szerepet? Jelenlétet – vagy illúziót?
A Nyílt forrásban Závada Péter drámaíró-filozófus-költővel a színházi tapasztalat legbelső rétegeit vesszük célba. A husserli fenomenológia fogalmaival – epokhé, képtudat, fantázia – felvértezve arról beszélgetünk, hogyan születik meg a színház a néző tudatában, miként „rezeg” a tapasztalat az illúzió és a valóság határán, és hogy mit jelent jelen lenni a nézőtéren.
Mit látunk valójában a színpadon? Egy testet – vagy egy szerepet? Jelenlétet – vagy illúziót?
Ebben az epizódban Závada Péter drámaíró-filozófus-költővel a színházi tapasztalat legbelső rétegeibe hatolunk be. A husserli fenomenológia fogalmaival – epokhé, képtudat, fantázia – felvértezve arról beszélgetünk, hogyan születik meg a színház a néző tudatában, miként „rezeg” a tapasztalat az illúzió és a valóság határán, és hogy mit jelent jelen lenni a nézőtéren.
Szó esik a színész testéről, a performansz és a polgári illúziószínház különbségeiről, a negyedik falról, a liminalitásról – és a tudatfilozófiai perspektívától elrugaszkodva arról, hogy miért nem pusztán esztétikai, hanem egzisztenciális tapasztalat a színház.
Ez a beszélgetés nem színházkritika, és nem előadásismertető. Hanem egy lassú, figyelmes közelítés ahhoz, ami velünk történik, amikor megtörténik a színház.
Závada Péter
Beszélgetőtársam költő, drámaíró, műfordító, dramaturg és filozófus, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet adjunktusa. Munkáiban a kortárs színházi gyakorlatot a fenomenológia, elsősorban Husserl tudatfilozófiája felől közelíti meg. Írásait és színházi gondolkodását alapvetően határozza meg a test, a jelenlét, az illúzió és a nézői észlelés kérdése, valamint a határhelyzetek, a „bent és kint” állapotának tapasztalata.
Az epokhé színpada című könyvében, mely 2023-ban elnyerte a Cogito-díjat, a színházat nem esztétikai vagy intézményi értelemben vizsgálja, hanem mint tudati eseményt: azt elemzi, miként születik meg a színházi tapasztalat a befogadóban, és az hogyan „rezeg” a szerep és a puszta test, a valóság és az illúzió határán. Alkotóként és gondolkodóként egyaránt érdekli a színház laboratórium-jellege, olyan térként definiálja, amelyben a figyelem, az észlelés és az önreflexió új formái próbálhatók ki.
A beszélgetésben említett művek:
Závada Péter: Az epokhé színpada
Alain Badiou: Etika
Alain Badiou: Szent Pál
Maurice Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac
Nemes Z. Márió: Irgalom és számonkérés
Lana Wachowski – Lilly Wahowski: Mátrix (The Matrix)