Hasonló termékek
Vallási kultúra a Kárpát-medencében
A kötet tizennégy tanulmányt tartalmaz elsősorban a vallási néprajz, vallásantropológia tárgyköréből, amelyek a 2016-ban Pécsett megrendezett Hungarológiai Kongresszus azonos című szimpóziumának előadásaiból készültek.
KÁBÉPÉ
Budapest, 1960-as évek. Kunoskó Mihály, az Államvédelem derék, csőlátású tisztje munkája során saját költő-unokaöccsével kerül szembe, aki így egyike lesz azoknak, akik ellen Kunoskó felgöngyölítő akciót indít útjára. A történet másik szálán a legfelső vezetésbe frissen kooptált Ámbra Gyula mint „új seprű” azt sugallja az Öreg becenévre hallgató vezetőnek, hogy némi jobbra tolódással nagyobb népszerűségre tehetne szert. Sőt, ha baloldali veszély üti fel a fejét, ezzel a Nagy Szomszéd előtt is meg lehetne indokolni, hogy miért tartunk arra, amerre éppen kileng az inga. A probléma csak az, hogy tényleges baloldali veszély az istennek sem akar előállni…
Reformer vagy lázadó?
Bethlen Miklós és kora
Ez a tanulmánykötet a Bethlen Miklós halálának 300. évfordulójára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megrendezett konferencia előadásain alapul. A könyv szerzői - különböző tudományszakok: a történelem, a helytörténet, az irodalomtörténet, a filozófia, a mentalitástörténet, a művelődéstörténet képviselői - egymás vizsgálódásait megvilágítva alkotnak korszerű képet Bethlen Miklósról és koráról.
A felvidék krónikása
Popély Gyula történészi világképét nagymértékben meghatározza a Beneš-dekrétumokkal fémjelzett kisebbségi sors. Mint ismeretes, a rendszerváltás időszakában a kétnyelvű bizonyítványokért folytatott küzdelmek főszereplőjeként kényszerpályára szorították.
Kultúrfürdő
Kultúrfürdő – Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1821–1960 között
A könyv az etnográfus, muzeológus szerző doktori értekezésének szerkesztett változata, amelyet az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Európai Etnológia doktori iskolájában védett meg. A tíz év terepi és archívumi kutatómunka célja a Balaton földrajzi tereiben lezajlott változások vizsgálata volt, elsősorban a kulturális interakciók szempontjából.
Pesti magánszínházak a két világháború között
Transzatlanti hatások, lokális érdekvédelem
Leírás
Sajátos vállalkozás ez a kötet. Két, egymástól műfaji tekintetben különböző részből áll. Négy tanulmány, illetve történeti esszé alkotja az első részt, a másodikban pedig tizenkét történelmi esztendő brit és amerikai diplomáciai iratait olvashatjuk a térségünkről. Visszatekintésről van szó – akár az első, akár a második részt vesszük közelebbről szemügyre. Hiszen szerzőnk dolgozatai történelmi múltunk néhány kérdését faggatják, az angolszász diplomáciai iratok tükrében viszont azt láthatjuk, miként próbálták a hidegháború idején a szabad világban megérteni, mit is jelent a kommunista diktatúra, van-e egyáltalán mód kezdeni ezzel valamit. A látszólagos távolság ellenére van kapcsolat a könyv két fejezete között.
Kiss Gy. Csaba (részlet az előszóból)
ARDAY LAJOS történész, politológus (Nyíregyháza, 1935). Kutatási-oktatási, publikációs területe: Nagy-Britannia, magyar–angol kapcsolatok a 20. században, Jugoszlávia, kisebbségek, identitás, biztonságpolitika Kelet-Közép Európában. Tizennégy önálló könyv, négy egyetemi tankönyv és jegyzet szerzője.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Arday Lajos |
Megjelenés | 2022 |
Terjedelem | 490 oldal |
Kötészet | keménytáblás |
ISBN | 978-615-5436-22-2 |