Hasonló termékek
Az elkerülhetetlen
Az elmúlt két évtizedben fokozott érdeklődés mutatkozott Magyarországon a vallások iránt, ez ösztönzően hatott a vallásantropológiai kutatások felélénkülésére a néprajz, a kulturális antropológia, de más, ebben a témakörben jelentős hagyománnyal bíró tudományok körében is, mint az orientalisztika, a finnugrisztika, a történettudomány és a szociológia.
Egy folyó több élete
Hantik és oroszok
a nyugat-szibériai Vaszjugán mentén
Mi volt Ónán bűne?
A kötetben közölt írások szerzője brit antropológus, a Max Gluckman nevével fémjelzett manchesteri antropológiai iskola képviselője.
A megértés édes öröme
A szerző érdeklődése fókuszában egy délkelet-ázsiai hegyi törzs, a vietnámi brúk állnak. Az írások három téma köré csoportosulnak. Egy részükben etnohistóriai/történeti etnográfiai témákat tárgyal, a brúk és az őket körülvevő geopolitikai térség történelmét, az államalkotó népek és a perifériájukon élő törzsi kultúrák kapcsolatát, a brúk identitásának, történelmi emlékezetének kérdéseit, és a globalizált világba való beilleszkedésének problémáit vizsgálja.
A vallási élet elemi formái
Míg Durkheim a szociológus jól ismert Magyarországon és szinte minden szociológiai műve megjelent már magyarul, Durkheim, a vallásetnológus, különös módon még mindig csak az idegen nyelveken olvasó beavatottak számára ismert. Pedig alapvető műve, A vallási élet elemi formái, amely idestova 100 éve jelent meg, és amelyet tucatnyi nyelvre lefordítottak, az antropológusok, etnológusok és vallástudósok valóságos Bibliája, amelynek ismerete nélkül jóformán az egész XX. századi társadalomtudományi fejlődés érthetetlen. A kiadással ezen a hiányon kívánunk segíteni, hozzáférhetővé téve a francia etnológia és szociológia egyik legnagyobb alakjának legnagyobb művét a magyar olvasók számára.
Társadalom és gazdaság - II. javított kiadás
A magyar néprajztudományban egyre nagyobb teret nyer napjainkban az a felfogás, amely a „néprajzot” és a „szociokulturális antropológiát” egységben látja, s a kettőt elválaszthatatlan egységnek tekintve együtt műveli. E felfogás talán legfajsúlyosabb képviselője – immár fél évszázada – Sárkány Mihály. Munkásságának épp az a tény kölcsönöz kiemelt jelentőséget, hogy néprajzban és antropológiában, Európában és Európán kívüli témákban egyaránt otthonosan mozog, kölcsönös megtermékenyítő hatást váltva ki, közvetítő szerepet töltve be a magyar társadalomtudományokban.
Leírás
Varsány és Rititi, egy Nógrád megyei, illetve egy kenyai falu: a Földnek e két távoli pontja foglalja keretbe a magyar néprajztudomány és kulturális antropológia egyik vezető személyiségének, 60. születésnapját ünneplő Sárkány Mihálynak a munkásságát. Sárkány Mihály a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének osztályvezetője, az ELTE Néprajzi, illetve Kulturális Antropológia Tanszékeinek oktatója. A nevéhez fűződik a kulturális antropológia egyik alágának, a gazdasági antropológiának magyarországi meghonosítása. Ezenkívül elsősorban szociálantropológiai kérdésekkel foglalkozik: különösen a magyar falu 1945 óta tartó átalakulását kutatja. Egyaránt végzett hosszú időtartamú "állomásozó" terepmunkát Magyarországon és Kelet-Afrikában. Elméleti írásait Kalandozások a 20. századi kulturális antropológiában című, nagy sikerű könyvében tette közzé kiadónknál. Ebben az ünnepi kötetben barátai, tanítványai, pályatársai és kollégái tisztelegnek munkássága előtt.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Vargyas Gábor |
Megjelenés | 2004 |
Terjedelem | |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 963 9457 89 2 |
Sorozat | Kultúrák Keresztútján sorozat |