A ​Lectio divina sorozat jelen kötete a Márk-evangélium újraolvasásához villant fel néhány szempontot, és adja az olvasó kezébe Márk művének egy új fordítását. Amiről Jézus tanított, és amiért élt, az evangélista hite szerint új esélyt ad minden embernek.

Poetovioi Victorinus életművéből mindössze három munka részlete maradt fenn, a könyv ezen töredékek magyar fordítását adja az olvasó kezébe. Különös, hogy e három szöveg éppen a kezdetről, a végről, valamint a kettőt önmagában egyesítő Jézus Krisztus megtestesüléséről szól.

Szent Ambrus (kb. 330 - 397) szeretné elérni, hogy olvasója ugyanúgy személyesen találkozzék Isten Igéjével, ahogyan Rebekka találkozott Izsákkal, és ahogyan az Énekek éneke menyasszonya találkozott és egybekelt vőlegényével. A Szentírás megértése azt jelenti, hogy Isten Igéje közvetlenül „kiárad” az olvasóra, az Írást olvasva tehát ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint amelyben az Énekek Éneke menyasszonya.

A monostorok és a sorozatok történetének talán közös vonása, hogy időnként megszűnnek, s aztán átalakulva újraindulnak. 1998-ban újraalapított bakonybéli monostorunk 2000-ben könyvsorozatot indított Lectio Divina címmel, melynek azonban csak az első kötete jelent meg. Több éves szünet után most nyílik lehetőségünk arra, hogy a sorozat második kötete megjelenhessen. Ezúttal egy forrás- és tanulmánygyűjteményt tarthat kezében az olvasó, melynek témája a remeteség, ez a sajátos, látszólag az egyház perifériáján, valójában annak szívében megbújó hivatás. 

Ezek az írások a Nyugatot hitünk alapvető kérügmájára emlékeztetik, s teszik mindezt saját problémáinak nyelvén, erős, de egyszerű líraisággal hangsúlyozva Krisztus győzelmét a pokol és a halál (minden formája) fölött. Az Egyházat a feltámadás szentségeként láttatják, melyben a halál birodalma a bennünket itt és most élő lénnyé tevő Lehelet birodalmává változik.

Az ember – Isten titkához rendelt lény

A könyv révén a magyar olvasónak első ízben nyílik lehetősége arra, hogy átfogóan megismerje Karl Rahner teológiáját és annak hatását.

Sorozatunk címét a II. Vatikáni Zsinat szavai fejtik ki: „Isten szent népe Krisztus prófétai küldetéséből is részesedik, leginkább azáltal, hogy a hívő és szerető élettel egyre szélesebb körben tesz tanúságot róla, és fölajánlja Istennek a dicséret áldozatát: az Ő nevét megvalló ajkak gyümölcsét. A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet, és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor »a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig« hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. E hitérzékkel ugyanis, melyet az igazság Lelke ébreszt és tart fenn,Isten népe a szent Tanítóhivatal hűségesen követett vezetésével már nem emberi szót, hanem valóban Isten igéjét kapja, az egyszer átadott, szent hit tanítását, és fogyatkozás nélkül ragaszkodik hozzá, azáltal, hogy helyes ítélettel egyre elmélyül benne és egyre inkább alkalmazza életében.”

Aki a Miatyánk szavait mondja, olyan térbe lép, ahova már számtalan ember belépett. Ez a tér mérhetetlenül nagy, úgyhogy mindenki, aki a Miatyánkot akarja imádkozni, helyet talál magának benne, s mindannak, ami foglalkoztatja: megannyi kérdésének, kérésének és vágyának. De miért is imádkozunk valójában, amikor a Miatyánkot mondjuk? Mit érthetett Jézus az általa tanított imádság egyes kérései alatt? A neves német teológus könyve erre a kérdésre keresi a választ közérthető, elgondolkodtató formában.