A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.

Tanulmányok és dokumentumok.

A ​lukácsi életmű sorsának óriási tétje van. Vajon életben marad-e egy olyan társadalom (legalább elméleti) lehetősége, amely nem egyszerűen jogi-politikai egyenlőségre, hanem a társadalmi-gazdasági egyenlőségre épül? E kötet olyan tanulmányokat és dokumentumokat közöl, amelyek filozófiailag-elméletileg a lukácsi alternatíva megalapozottságát bizonyítják.

Rend és káosz, bűn és bűnhődés, szerelem és gyűlölet, élet és halál: e fogalmak falainak rendre „biztosítókötél nélkül” ütköztek neki a könyv szereplői, és sokan nagy árat fizettek érte.

 

 Az állam és az egyházak küzdelme a Kádár-korszakban 1957-1968

Bertalan Péter monográfiája több szempontból újszerű. Forrásanyagát a megyei levéltárakban őrzött Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH; EH) dokumentumai képezik. Emellett az egyházi levéltárak irataira és a fellelhető memoárokra is támaszkodik. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a jelenlegi kutatásokban döntő szerephez jutnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a feljegyzései. Ezek elsősorban az ÁVH és a rendőrség bonyolult jogi eljárásokban született iratait jelentik.

A magyar viszonyok között a jelen kötet úttörő jellegű, mert nem csak hazai témákat dolgoz fel, és nem csak a szűkebben vett kortárs zenére fókuszál. A letűnt kor, a szocializmus világának kritikai értékelései mellett a félmúlt és a jelen számos zenei szubkultúrája. 

 

A közreadott dokumentumok segítenek annak megismerésében, hogy a kommunista párt – a megszálló szovjet szervek kulisszák mögötti csendes, de hathatós támogatását élvezve – miként jutott kezdettől meghatározó befolyáshoz a politikai rendőrség irányításában. Ugyanakkor bemutatják azt is, hogy e szervezetek működésében miképpen kap egyre meghatározóbb teret eredendő feladatuk, a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felderítése mellett a „reakciósok”, illetve a „demokratikus államrend ellenségeivel” szembeni fellépés.