Azonos, más, idegen és ellenség. Ez az írás mindössze arra törekszik, hogy megpróbáljon eszmetörténeti szempontból néhány alapvetést megfogalmazni, mindenféle kizárólagosság igénye nélkül, fenntartva a tévedés lehetőségét (és jogát). 

Tavaly télen kezdtem el írni, amikor anya meghalt. Akkor vettük nem sokkal előtte ezt a kabátot. A temetőben voltam, aztán elkezdtem fázni, és asszem, sírtam is, és akkor még nem akartam hazamenni, úgyhogy elkezdtem nyargalászni a temető utcáján. Aztán megláttam a földön ezt a kupakot, és csodák csodája, a bokorban ott volt hozzá a toll is. Golden brown, ez volt ráírva. És akkor leírtam ezt a három betűt ott a kukára, és azóta ez az én tagem. Ezt írom azóta is. Akkor este egészen meghibbantam, felmentem sötétedéskor a kilátóra, oda is odatettem a kézjegyem, és aztán lefelé is a villanyoszlopokra, mert amúgy meg futottam, nagyon sötét volt, és rohantam villanyoszloptól villanyoszlopig, és akkor mindet meg is tageltem, ha már ott vagyok.
 

Újrarajzolható egy klasszikussá dermedt szerző portréja? Az utóbbi években történtek erre kísérletek Illyés Gyula munkássága kapcsán: megjelentek korábban kiadatlan versei és 1956-os naplójegyzetei.

A ​tanulmány az ízlés politikáját – a politikai esztétikának nevezett beszédmódot – vizsgálja a Dicsőséges Forradalom utáni brit társadalomban, és arra keres választ, hogyan kapcsolódott össze az ízlés és a politika az ancien régime-ben. Az elemzés a kor egyik legjelesebb brit gondolkodója, Edmund Burke esztétikai és politikai nézeteinek összefüggéseit feltárva közelíti meg a kérdést.

„Nem ​találunk szavakat” – ezzel kezdődött 1977-ben Esterházy Péter Termelési regénye. 
A Megtalált szavak azt a magyar irodalmi kontinuitást igyekszik felvázolni, amelynek a hagyományokat felforgató posztmodern maga is részévé, sőt, bizonyos perspektívából origójává vált. 

A poétikai tér Nemes Nagy Ágnes költészetében

„Fölülről látni ezt az udvart, az apró, öt ház udvarát, mindig fölülről és haránt” – ez a Város, télen kezdete. Bár az udvar e részlet kitüntetett motívuma, a sorokon átívelő leírás emberi térészlelésről árulkodik. A Nemes Nagy-lírában e máshol is megfigyelhető térészlelésből és a helyek motivikai jelenlétéből adódik jelen monográfia két, egymással összefüggő témája: a térbeliség és a sorokban megbújó személyi jelen-lét irodalomtudományi tárgyalása. Eme innovatív, a Nemes Nagy-kutatásból korábban hiányzó perspektíva alapján tárul fel itt e költészet, amelynek poétikai tere olyan alakzatokban nyilvánul meg, mint szubjektív térreprezentáció, általánosítható személyi térészlelés, a helyek interszubjektív közegben alakuló jelentése és a személyességet nélkülöző szövegszerű térbeliség.