Távlattani leckék. Régi és új versek, amelyek a tér és az idő, a valóság és az illúzió, fény és árnyék átjáróit kutatják. Orosz István, a grafika mestere költőként egyesíti a látvány és a nyelv világát. Ahogy képeiben a perspektívák játéka a tér új dimenzióit nyitja fel, úgy szavai is egyszerre tükrök és ablakok – a belső és a külső világ közötti átjárók. Ezek a versek időn és téren átívelő, mélyen filozofikus utazások, amelyek egyaránt bebolyongják az antik hagyományok és a modern metafizikai kérdések világait.

Orosz István versei a valóság üledékei alatti rejtett mintázatokat kutatják – az emlékek, álmok és tükröződések szövevényében, amelyben minden sor váratlan, és minden vers egy új, ismeretlen térkép.

Orosz István (1951) képzőművész, filmrendező évek óta foglalkozik irodalommal is. Verseskötete különleges perspektívát kínál a képek és szavak metszéspontjain.

Könyvei:

Útvesztők, 1., 2003.

Útvesztők 2., 2004.

Körzővel rajzolt víz; 2008.

A lerajzolt idő; 2008.

A követ és a fáraó; 2011. 

Válogatott sejtések (a tojás volt előbb); 2013.    

Sakkparti a szigeten; 2015.    

Az idő látképei; 2016.

Szent Rinocérosz gyermekei; 2017.

Pótszarv; 2020.

Örömajkon örömének..., 2020.

Páternoszter; 2021.

Levelek a nagykövettől; 2021.

Mekkora kép!; 2021.

Könyv a tükörben (avagy a megevett

tengerészek); 2021.

Apakönyv; 2023.

A hasonmás (a Rév Júlia-dosszié); 2024.

Mondat

Kinek a fejéből pattant ki a gondolat, hogy épp ilyen legyek,

ősszájúak, nadályok, kagylók, gerinchúrosok, lábasfejűek

csúszómászó csapatait ki a csuda bíztatta egykor nászra

combtőig a kásás vízben vagy tengerparti homokban állva

petpalackok, óvszerek és eltaposott sörösdobozok között;

milyen elme zagyvált össze itt életet, halált, bút és örömöt,

ki fűzte be visszafelé a filmtekercset, amin megöregszem,

kicsoda mondja tovább ezt a végtelen hosszú mondatot bennem;

megnyúlik, kanyarog, hurkot vet, a két vége éppen összeér és

kigurul belőle, gyerekfej a lépcsőn, gurul, gurul a nézés,

táguló pupilla, megfordított díszlet, lángoló labirintus,

ritmus nélkül kalapáló szív és szív nélkül kalapáló ritmus,

összecsomózott kettős hélix, odabentről lett rám tetoválva,

kétéltű, hüllő, hal, madár, egymásból nő mindegyiknek a lába,

tojást raknak a forró iszapban, elevenszülnek, közösülnek,

ősszájúak, kagylók, nadályok, gerinchúrosok, lábasfejűek…

Miféle mágus rendezte el így, hogy egyformák legyetek velem,

egy csigával vagy tintahallal, hogy elcserélhessem az életem?