Történetek cselekvő feldolgozása

A magyar színház olyan régmúlt és kortárs jelenségeit elemzi, amelyek kollaboratív munkaformákon és a kontingencia dramaturgiáján alapulnak, továbbá arra példák, hogy milyen „theatronban” válhatnak a színházcsinálók cselekvő közösséggé, a nézők „tettre késszé”, az előadás pedig a kritika időterévé.

Ebben a kötetben a különböző drámás/színházi műfajok és eljárások mint kutatási tevékenységek kapnak új értelmet. Ez azt jelenti, hogy a közönség részvételén alapuló drámás formák (társadalmi-színházi előadások, közösségi performanszok, drámapedagógiai foglalkozások) nem csak a kutatás tárgyát képezik, hanem a kutatás módszerének, reprezentációs lehetőségének, sőt modelljének tekintjük őket. A dráma tehát a kutatás számára a társadalmi kapcsolatok és összefüggések megjelenítésének,újrafogalmazásának, értelmezésének és megváltoztatásának a terepét jelenti.

Kísérletek a színház és a közönség viszonyának újragondolására

Az európai hagyományok szerint a színház épületében a néző rendszerint a megvilágított színpadtól elkülönítve, az elsötétített nézőtéren foglal helyet, és onnan nézi az előadást. Csendben marad, jelenlétét és tetszését csak a megfelelő pillanatokban és a megfelelő módokon nyilvánítja ki. A konvenciók tiszteletben tartása és követése kényelmessé, kiszámíthatóvá és biztonságossá teszi a színészek és a közönség találkozását mindkét oldal számára.

Transzatlanti hatások, lokális érdekvédelem

A kötetet ajánljuk minden olyan szakembernek, aki szeretne átfogó képet kapni a kognitív viselkedésterápiák új hullámához kapcsolódó terápiás módszerekről. A kötet a Benda Kálmán Szakkollégium Pszichológiai Műhelyének együttműködésével valósult meg.

Egy ötfős magyar kutatócsoport az elmúlt évek során a keresztény hebraisztika eddig ismeretlen darabjainak feltárását tűzte ki célul: 17. századi héber nyelvű köszöntőversek (carmina gratulatoria) vizsgálatát, amelyeket a korabeli külföldi egyetemeken tanuló (peregrinus) magyar protestáns diákok egymásnak írtak.

Ez a szomorú, mégis bájos történet, egy macska és egy fecske be nem teljesülhető szerelméről szóló mese, annak idején nem a nagyközönségnek készült. Jorge Amado, a világhírű brazil író, 1948-ban, Párizsban írta fia, Joao Jorge egyéves születésnapjára ajándékul. Első kiadására is csak sokkal később, 1976-ban került sor, amikor a neves bahíai festőművész barát, Carybé akvarelljeivel díszítette könyvet, amely mély élettapasztalata, ellenállhatatlan humora, költői nyelvezete, és a szöveg világához közel álló, kedves illusztrációi miatt is méltán sorolható a modern meseirodalom legszebb, nem csak a gyerekek, de a felnőttek érdeklődésére, szeretetére is számot tartó művei, Saint-Exupery Kishercege vagy Milne Micimackója közé.