Szent Simeont, az új teológust (949-1022) a „legnagyobb bizánci misztikusként” tartják számon. Jelentősége azonban túllép a szigorú értelemben vett misztika területén. Radikális vallási újítóként és társadalmi reformerként lépett fel Konstantinápolyban. Azt hirdette, hogy az isteni jelenlét, a megváltás közvetlen és valóságos érzékelése a keresztény egyén és társadalom megítélésének egyetlen ismérve, és hogy ebben a perspektívában csak az elfogadható, ami megfelel Krisztus parancsolatainak, és az isteni valóság fényének közvetlen megismeréséhez vezet, de elfogadhatatlan minden, ami anyagi érdekből, evilági gondolkodásból, vagy akár csak lanyhaságból fakad.