Hasonló termékek
Tanulmányok az ókori Izrael kultuszáról
Kötetünk nem a hagyományos értelemben vett kultusztörténet, jóllehet vizsgálódásaink során általában történeti perspektívába helyezzük a kérdéseket. Igyekeztünk egyes problémáknak az izraelita gondolkodásban tetten érhető legkorábbi felmerüléséig visszanyúlni; de nem felejtkeztünk meg arról sem, hogy néhány helyen egészen a korai zsidóság irodalmáig futtassuk ki anyagfeldolgozásunkat - az ókori Izrael ezen általában kevéssé ismert korszaka ugyanis sok meglepetéssel tud szolgálni az érdeklődőknek.
Kérdéstilalom
A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.
Európa és az Oszmán Birodalom a XVI-XVII. században
A könyv a XVI-XVII. századi vallásos, politikai, diplomáciatörténeti irodalom és útleírások körébe tartozó dokumentumok, politikai értekezések és esszék alapján mutatja be, hogy a kora újkori politikai gondolkodók hogyan képzelték el az európai államok közötti szövetségi politikát, s milyen szerepet játszott mindebben az oszmán támadásokkal szembeni védekező harc megszervezésének szükségessége. Ezzel párhuzamosan azt is vizsgálja, milyen szerepet töltött be egy más típusú társadalommal való összehasonlítás kihívása az európai politikai gondolkodásban.
Átalakuló hagyományok
Tanulmányok a korai zsidóság és a születő kereszténység irodalmából
Elméletek az Európai egységről I.
Az Európai Unióról és Magyarország uniós csatlakozásáról megjelenő információk, könyvek és kiadványok sokasága mellett talán méltatlanul szorul háttérbe az európai építés olyan fontos eleme, azt is mondhatnám alapköve, mint magának az európai gondolatnak, az európai eszme fejlődéstörténetének vizsgálata. Pedig Európa igen hosszú bölcseleti múltra tekint vissza.
Leírás
A válogatás az európai eszme fejlődéstörténetét, illetve annak főbb állomásait kíséri végig tematikus és történeti megközelítésben, a humanizmus és reneszánsz korától egészen napjainkig. A második kötet elsősorban spanyol filozófusok munkái alapján foglalkozik a nemzeti kultúra és az európai civilizáció összefüggéseivel, azzal a dilemmával, amely ma is sok embert foglalkoztat: hogyan őrizhetjük meg egyszerre nemzeti kultúránkat és lehetünk európaiak. A föderációk kora című részben olyan fontos művekből közlünk hosszabb részleteket, mint Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa, vagy a régiók Európája teoretikusaként ismert Denis de Rougemont Nyílt levél az európaiakhoz című munkája. Az utolsó egység az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kortárs elképzeléseket és vitákat foglalja össze, ezen belül érinti a kulturális sokszínűség és politikai egység konfliktusát, az európai uniós állampolgárság körüli elméleti vitákat és európai közéleti tér kialakításának kérdését. Ajánljuk a könyvet a téma iránt érdeklődő olvasóknak éppúgy, mint a kérdéssel mélyebben foglakozó szakmai közönségnek és az Európa tanulmányokat folytató hallgatóknak.
Paraméterek
Oldalak száma | 210 |
ISBN | 0129005186714 |
Kiadás éve | 2004 |
Sorozat | Varietas Europaea könyvek sorozat |