Hasonló termékek
Élni a mélyben
Czifrik Balázs költő, szerkesztő 1975-ben született Győrben. Előző kötete Híd, hullám, háló címmel jelent meg a JAK-Kijárat gondozásában 2001-ben.
kié ez az arc
Van-e arca egy téli padnak, egy varjúnak, egy erdőnek, a szélnek? És van-e arca az embernek?Arc-e még az, ami folyamatos változásban, áramlásban, időben létezik, ami nem hagy időt már arra sem, hogy otthonossá és ismerőssé váljék, ami szüntelen vándorlásként határozza meg a beszédet? És vajon a beszéd képessége, a hangszükségképpen feltételezi-e az arc létét?
Kitérő
Leültünk az ágyra, kezét a combjára tette.
– Ma is a Süsüben vagyok.
– Látom.
Hanyatt feküdt, felhajtotta a zöld ruhát.
– Egyébként ez a kínálat.
Egymás szájának estünk. Sosem csókolóztunk annyit, mint ezen a délutánon. Öleltem, a hátát, karját simogattam. Kibújtattam a ruhából, legörgettem a bugyiját. Cirógattam az arcát, a hajára leheletfinomságú puszikat adtam. Ujjaim becsúsztak a szájába, harapta, nyelte őket.
Földhöz vert csoda
"Rafi Lajos verseit Budapesten olvasni mégiscsak időutazás. Mintha a romantika korába mennénk vissza. A Rafi-versekre úgy (is) kell nézni, mintha Berzsenyi, Petőfi, Vörösmarty kortársát olvasnánk. Mintha egy régi magyar költőt fedeznénk fel - aki történetesen ma él." Kemény István
Az őszinteség közepe
„A költészet Sopotniknál az őszinte beszéd terepe, már amennyiben lehetséges ilyen. Az őszinteség ebben az értelmezésben kompromisszummentes, provokatív, kőkemény és lényegre törő.”
Peer Krisztián
függelék.
Függelék egy apokrifhez. Egy történetre emlékeztet, a történetet írja vissza. Az emberi egyedüllétet jelentő kezdőpont és végpont felé tart, folytonos töredékességben. Kép készül, vagy tűnik el. Ugyanaz lesz rajta első és utolsó.
Leírás
Antik görög elbeszéléseket, mondákat költött újra a szerző, melynek hősei a halhatatlan istenek, a lebírhatatlan hősök és a halandó emberek, bepillantást adva a görög mitológia varázslatos világába, ahol az emberek sorsát a gazdag áldozatokkal kényeztetett, játékos kedvű, igazságos s nemegyszer kegyetlen istenek irányítják, akik olyanok, mint teremtőjük - az ember. A dódónai tölgyfából készített beszélő hajón, az Argón indul el Iászon ötven társával a messzi, ismeretlen földre, Kolkhiszba, hogy megszerezze a mesés kincset, az aranygyapjút, és megismerje szerelmét, az alvilág isteneinek szolgáló gyönyörű Médeiát. Iászon élete egyetlen hatalmas kaland, a másik mondafüzér hőse, Héraklész tizenkét emberfelettien nehéz munkát végez el élete során a hatalmas istenek parancsára, de egyik sem válik a saját hasznára. A harmadik rész elbeszéléseinek hősei a világirodalom ismert alakjává s az egész emberiség számára jelképekké váltak. Prométheusz, Daidalosz és Íkárosz a szabadságért küzdő ember szimbóluma lett.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Szabó Árpád |
Megjelenés | 2000 |
Terjedelem | 306 |
Kötészet | puhatáblás, ragasztókötött |
ISBN | 9789630027243 |