Csak tenger és ég és nap. Koordináták nincsenek. És kényszer sem, hogy lenniük kéne. Csak nap és víz és semmi. Semmi más. Semmi, ami fontos. Csak ami lényeges. Semmi. Más.

„...ölni tudtok, jó urak: bezzeg
Ha életet tudnátok adni, akkor
Érdemlenétek meg az uralkodást.”
Katona József: Bánk bán

Tomaji Attila új kötetében tovább érlelődik az az elégikus tónusú nemes költőiség, amely a hagyományhoz sok szállal kötődve is független szólam a magyar költészet jelenében.

Körülvett a pártállami rendszer abszurd világa, és éreztem azt, hogy a családom nem akar ennek cinkosa lenni. Nem nagyon tudtam, milyen stratégiákkal lehet ennek a világnak a visszáságait kikerülni. Ők sem. Úgy tűnt, hogy az egyetlen stratégia a tudás megszerzése volt. Az ember legyen jó tanuló, így próbáljon egyfajta védettséget kialakítani maga körül a szakmai teljesítményével. Én jó tanuló kislány voltam.

A kötet alcíme „képaláírások” – versek festmények (Segantini, Szűcs Attila, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet képei) „alá” és fényképek (többek között Halas István, André Kertész, Nádas Péter fotói) „hátoldalára”.
A fényképezőgépek optikáján át és az ecsetvonásokból a költő portréja rajzolódik ki – fotók és festmények által élesen.