Hasonló termékek
Tanulmányok az ókori Izrael kultuszáról
Kötetünk nem a hagyományos értelemben vett kultusztörténet, jóllehet vizsgálódásaink során általában történeti perspektívába helyezzük a kérdéseket. Igyekeztünk egyes problémáknak az izraelita gondolkodásban tetten érhető legkorábbi felmerüléséig visszanyúlni; de nem felejtkeztünk meg arról sem, hogy néhány helyen egészen a korai zsidóság irodalmáig futtassuk ki anyagfeldolgozásunkat - az ókori Izrael ezen általában kevéssé ismert korszaka ugyanis sok meglepetéssel tud szolgálni az érdeklődőknek.
Kérdéstilalom
A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.
Európa és az Oszmán Birodalom a XVI-XVII. században
A könyv a XVI-XVII. századi vallásos, politikai, diplomáciatörténeti irodalom és útleírások körébe tartozó dokumentumok, politikai értekezések és esszék alapján mutatja be, hogy a kora újkori politikai gondolkodók hogyan képzelték el az európai államok közötti szövetségi politikát, s milyen szerepet játszott mindebben az oszmán támadásokkal szembeni védekező harc megszervezésének szükségessége. Ezzel párhuzamosan azt is vizsgálja, milyen szerepet töltött be egy más típusú társadalommal való összehasonlítás kihívása az európai politikai gondolkodásban.
Átalakuló hagyományok
Tanulmányok a korai zsidóság és a születő kereszténység irodalmából
Elméletek az Európai egységről I.
Az Európai Unióról és Magyarország uniós csatlakozásáról megjelenő információk, könyvek és kiadványok sokasága mellett talán méltatlanul szorul háttérbe az európai építés olyan fontos eleme, azt is mondhatnám alapköve, mint magának az európai gondolatnak, az európai eszme fejlődéstörténetének vizsgálata. Pedig Európa igen hosszú bölcseleti múltra tekint vissza.
A történész szerszámosládája
A Történelem és társadalomtudományok konferencia két éve szerepel az Atelier Magyar-francia Társadalomtudományi Műhely programjában. Célja a történelem és a társadalomtudományok közötti hazai párbeszéd előmozdítása.
Leírás
A spanyol polgári átalakulás monografikus feldolgozása a hazai közönség előtt ismeretlen. A szerző több éves kutatómunkája és szakirodalmi tanulmányai segítségével mutatja be Spanyolország 19. századi katonai felkelésekből kibontakozó junta-mozgalmakkal kísért forradalmait. Megismeri az olvasó a dél-amerikai gyarmatbirodalom megszűnésének következményeit, a spanyol „francia-barátok" reformjait, az abszolutista VII. Ferdinánd és a mérsékelt II. Izabella szerepét, a történelmi kiváltságok területi rendszerének jelenségét, a spanyol-portugál egyesítés, az „ibér unió" nagyhatalmi megoldást kereső elképzelését. A 19. századi spanyol polgári átalakulás európai viszonylatban egy érdekes, nemzeti sajátosságokkal gazdag megoldást képvisel. A monográfia kronologikus rendben, a jelentős nemzetközi összefüggésekre rámutatva veszi sorra az alkotmányos monarchia megszületésének és megszilárdulásának legfontosabb eseményeit 1808 és 1868 között. Semsey Viktória (1954-) egyetemi oktató és kutató a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A 19. századi spanyol és portugál legújabb kori történelem kutatásával foglalkozik elsősorban, oktatómunkája azonban kiterjed Latin-Amerikára is. Az elmúlt években külföldön és Magyarországon több tanulmányt publikált. („Kossuth Lajos levele José Maria de Orenséhez, 1868-ban", „A portugál sajtó az 1848-49-es magyarországi eseményekről", „Macáo szerepe a portugál-spanyol kapcsolatokban 1851-54", „Az ibérizmus Portugáliában 1848-1873 között".)
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Semsey Viktória |
Megjelenés | 2005 |
Terjedelem | 185 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 2050000003479 |
Sorozat | A múlt ösvényén sorozat |