A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

Tudománytörténeti megközelítés 

A tudománytörténet ma már nem csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit, alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások.

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

A kötet középpontjában egy kevéssé ismert kínai etnikum, a sibék állnak. Szerzője feltehetően az egyetlen olyan kutató, aki velük együtt élve, hosszú időtartamú néprajzi terepmunkát végzett közöttük. Ennek az eredetileg mandzsu nyelvet beszélő etnikumnak a döntő többsége mindmáig az "őshazának" tekintett északkeleti tartományokban él elszórtan, de a Kína nyugati részén fekvő Xinjiang Ujgur Autonóm Területen belül ugyancsak nagyobb lélekszámú közösségeik vannak.

A könyv célja a Vaszjugan-folyó menti hantik vallási életének, a vallás szerkezetének bemutatása, továbbá a változás folyamatának elemzése. A vallási rendszer – azaz tanulmányom – kulcsául a szent helyeket és a hozzájuk tartozó képzeteket választottam. Mindenekelőtt azonban össze kell foglalni ismereteinket a vaszjugani hantikról, valamint röviden ismertetni kell kutatásuk történetét is. A szent helyek rendszerének megértéséhez meg kell ismerni a vaszjugani hanti panteont és áldozati rendszert, illetve az itt megfigyelhetõ változásokat is.

E kötet írásai egy, a magyar és nemzetközi kutatásban eddig teljesen ismeretlen vietnami hegyi nemzetiség, a brúk kultúrájával ismertetik meg az olvasót. Szerzőjük egyike azon – kis számú – magyar etnológusoknak / kulturális antropológusoknak, akik Európán kívüli „törzsi” társadalmakban végeztek hosszú időtartamú terepmunkát. 1985–1989 között több mint másfél évet töltött a világ néprajzi-nyelvi-kulturális szempontból talán legkevésbé ismert területeinek egyikén, Délkelet-Ázsiában, a közép-vietnami felföldön, egy brú faluban.