„Az élmények, amelyekből létrejövünk, alapjában véve mindig ugyanazok, mindegy, milyen köntösben érkeznek, emberek, erdők vagy gondolatok formájában; gyakran, amikor belőlük egy a lélek szilárd talaját fellazítja, és a múltat jelenné változtatja, csak halljuk a dallamot, de nem tudjuk, hogy mindig is kivehető volt-e számunkra, vagy csak a visszhangját véljük hallani.”

Joan Margarit (1938) és Francesc Parcerisas (1944) a kortárs katalán irodalom meghatározó, sok rangos irodalmi díjjal elismert, sok idegen nyelvre fordított alakjai. Mindkettőt a spanyolországi rendszerváltás kora, az ún. ’70-esek nemzedékéhez sorolják. Nyugdíjba vonulásukig mindketten egyetemi oktatók voltak: Margarit mint az épületszerkezettani számítások tanszékvezető professzora, neves építészmérnök, Parcerisas pedig mint a fordítástudományé, termékeny műfordító és a katalán irodalmi élet szervezője, fontos intézmények vezetője.

Antológiánk a kortárs, a modern és a középkori katalán irodalmat bemutató Katalán könyvtár nyolcadik kötete. A sorozatot, amelynek első hét kötete 1997 és 2004 között jelent meg, a Kiadó évenként két újabb művel szándékozik gyarapítani. A Katalán könyvtár előző, hasonló gyűjteményétől eltérően (A gondviselés szeszélye, Íbisz Könyvkiadó, 1998), amelyben kétharmadrészt már elhunyt szerzők munkái szerepelnek, jelen válogatás kizárólag kortárs alkotók elbeszéléseit tartalmazza.

Luis Buñuel önéletrajza megejtően izgalmas pályakép. Leginkább azért, mert nincs benne semmi nagyképűség. De ahogy elmondja, hogy mi történt vele, mégis mindig fontos dolgokról beszél. Arról, hogy hogy rajzolódik ki egy ember arca.

A könyv kritikai fogadtatása ragyogó volt, és 2010-ben versenyben volt a legjobb első könyvért járó akadémiai díjért.

"Tizenhárom év Nyugat-Berlinben. A barátaim Charlottenburgban, Steglitzben. Claudio bátorított, Benno helyet csinált nekem az íróasztalán.
Virginia Woolf. Charlotte Salomon. Nők, akik meg akarnak szökni a gyerekkorból. A hamis alázatosság ellen. A haragért. És az emlékezésért."