Hasonló termékek
Körzővel rajzolt víz
Öreg bédekkerek utolsó oldalán kihajtogatható a teljes óceán, kellős középen ott, hol a szőke szelek nyugodni térnek épp, merül el egy sziget. Lassúdan süllyed el hegye és dzsungele a dzsungel köldökén egy tó merül vele, körzővel rajzolt víz, tükrözi az eget, az égbolt tengelyén tükröz egy felleget. A felhő csolnakán csukott szemmel, hanyatt fekszem, a nyitott könyv az arcomon maradt. Címoldalán a hold szeladonszín érem, a megfordult időt pulzusomon mérem. Részlet
Az utolsó funky
Marton László Távolodó Az utolsó funky című, válogatott és új verseket tartalmazó kötete, amelyre 35 évet kellett várni.
Apokrif evangéliumok, népkönyvek, folklór
Hajnali kút
Acsai képes láttatni és elhitetni velünk, hogy minden, létében szükségszerűen csonka és hiányos dolog megfutja a maga teljes körét. Szavai a teljes kör helyett vannak itt. Művei tájleíró versek, de mindig a táj mögött, alatt, a kövekben, a vakond-járatokban, az emberi lélek belsejében megtett teljes körre utalnak. A hajnali kút meglehet, hogy nem más, mint egy csecsemő szőke fején a kutacs.
Leírás
A szerző Babits Mihály munkásságának egy kevésbé kidomborított oldalával foglalkozik kutatóként évek óta: vizsgálódásai középpontjában az irodalomtudós Babits áll. A költő 1919-ben tartott egy egyetemi előadássorozatot, amelynek a keretei között kifejtette akkor sok tekintetben újító szemléletűnek számító irodalomelméletét. Rippl Dóra elsőként ezzel - pontosabban ezen belül Babitsnak az irodalom tudományos meghatározására tett kísérleteivel - foglalkozik, kiemelve mondanivalójának filozófiai hátterét, azon törekvését, hogy az iróniát (és emellett a lélektan árnyalt irodalmi megjelenési formáit) mint az egyes alternatívák közötti ellenmondást manifesztáló eszközt használja. A folytatásban egyrészt Babits morális beállítottságának formálódásával (a fokozatos Szent Ágoston tanításai felé fordulással), illetve irodalomelmélete lélektani hátterével foglalkozik a szerző, ennek apropóján bemutatva a jungi lélektan irodalomelméleti lenyomatait. Az utolsó tanulmány témája a babitsi tudatlíra és a Zalai Béla metafizikája között felfedezhető párhuzam, külön kiemelve ennek kapcsán azt, hogy az általa felállított irodalomelméletben a "költői én" egyben metafizikai térként is értelmezhető. A lapalji jegyzetekkel ellátott, a felhasznált irodalom felsorolásával záruló kötet a téma iránt mélyebben érdeklődő szakközönség érdeklődésére számíthat.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Rippl Dóra |
Megjelenés | 2016 |
Terjedelem | 89 oldal |
Kötészet | Kartonborított, ragasztott |
ISBN | 9634141560 |
Sorozat | MMA Ösztöndíjas Tanulmányok sorozat |