A prezentifikáció fenomenológiája egyetlen fogalom metszetén keresztül mutatja be Husserl szinte összes jelentős művét. Husserl már a korai feljegyzéseiben is ragaszkodik ahhoz, hogy többféle megjelenítés létezik. Nemcsak azt jeleníthetjük meg állítja , ami egyszer már jelen volt. Vagyis elképzelhető egy olyan megjelenítés is, ami nem újra-megjelenítés, nem re-prezentáció, nem visszaemlékezés. Valami olyannak a megjelenése, ami tulajdonképpen sohasem volt jelen. Ezt a nem a jelenen alapuló megjelenítést nevezi Husserl Vergegenwärtigungnak. Ricoeur pedig ezt fogja prezentifikációként fordítani Husserl Eszmék című művének francia kiadásában 1950-ben. Ha megnézzük Husserl szövegeit, a prezentifikáció fogalmával több helyen is találkozhatunk: feltűnik az idő, az interszubjektivitás, a fantázia és a kép leírása kapcsán is. Sőt a nyelv és a jelentés elemzése során is. Nem érthető nélküle sem az idő intencionalitása (a retenció és a protenció), sem a másik radikális különbsége (az apprezentáció), sem a fantázia és a képtudat nem leképezésen alapuló leírása (a fiktum). De a prezentifikáció nemcsak több eltérő fenomén interpretációja során alkalmazott közös fogalom Husserl szövegeiben, de egyben megteremti ezeknek a jelenségeknek az együttes olvasási lehetőségét is. A Vergegenwärtigung az idő, az interszubjektivitás, a fantázia, a kép és a nyelv közös fenomenalizációjáról tanúskodik! Egy temporalizált alteritást rajzol ki a fantázia, a kép és a nyelv közegében. Egyfajta idő-másik-fantázia-kép-nyelvet.

A prezentifikáció jelentősége épp abban áll, hogy átmetszi Husserl különböző tematikájú és különböző időben keletkezett szövegeit, ezáltal lehetővé teszi, hogy ezeket az oly távolinak tűnő problémákat átfordítsuk egymásba. Vagyis, hogy ne beszéljünk külön percepcióról, külön interszubjektivitásról, külön művészet- és nyelvfilozófiáról.