„A költő és kritikusa közötti baráti és munka közösség: egy évek óta működő, kölcsönösen előrehajtó kapcsolat
lényege.
Fábián Kereszteletlen című versében saját ’pogányságának, csonkítottságának műveletét’ végzi el, majd mellé
helyezi az …engemhívnak-fábiánpistának… című rajzát, ahol megcsomózott kötelek hol egymásba hurkolódnak, hol
elszakadnak, és csak rojtjaik tartják egymást, alattuk leszegett fejjel egy ló látszik. Talányos, szomorú kép. Engem
inkább egy másik önmeghatározása fogott meg: Egy angyal kísérlete voltam, írta megható módon; a kijelentésében
azonban nincs kivagyiság, bármiféle önteltség, legkevésbé pedig elégedettség.
Róma, az Örök Város Fábián Istvánnal és párjával, Kállay Judittal is összeköt. Az Istvánékkal való találkozásunk
hangsúlyai később, évekkel később kezdtek szép lassan kirajzolódni, mint a vízjelek, aztán felerősödni, mint a nagyító
alá tett papírnyomat. Gazdagodtam a barátsággal, mivel István kivételes beleélő-képességgel, sokatmondón írt a
munkáimról. Tanulhattam tőle kollegiális szeretetet, önzetlenséget, arány érzéket – és (más alkotásaiból még)
munkaszenvedélyt. Judittól is, hiszen később a könyveim tipográfusai, tervezői ők lettek.”

Mohai V. Lajos